A léleknek ez a képessége, amelyik nem von maga után fogalmi gondolkodást és ennélfogva nem is sajátíthat el megfelelő ismereteket a harmonikus kapcsolatokról, képes lehet-e felismerni azt, ami a külvilágból származik?

Az „Archetípus” fogalma mindig is szigorú tanulmányok tárgya volt az „egyetemes és örökkévaló filozófia” tárgyában, ami azt közel hozta az egyik nagy rejtélyhez, ami magában rejti a választ egy sor különféle kérdésre, amelyek az emberi lény lelki vagy pszichológiai életére vonatkoznak.

Az által, amit keleten Shamadi-nak neveznek, a beavatott meglátogathatja, asztrális vagy asztráli-feletti utazásokon keresztül, a szellemi archetípusok világát.

Elvesztettük az igazi ártatlanságot és a nyugodt szív békességét, és ezért nem vagyunk képesek közvetlenül megtapasztalni az Igazságot, annak a teljes nyers valóságában. Attól függünk, amit mások mondanak, és világos, hogy téves úton haladunk.

Abszolút kifejezésekkel élve, az igazság és a hazugság már a távoli koroktól fogva harcban álltak, hogy az egyetemes események egyedüli magyarázatát megadják; viszont a halandók szerencsétlenségére ez sajnálatos módon nem lehetséges, azon megingathatatlan alapelv miatt, miszerint a Dualitás nem képes megérteni az Egységet.

Ezen pillanatokban nem marad más gyógyír mint belemélyedni a múlt tanaiba, hogy kihámozzuk a kódexekből a helyes irányt, hogy az vezethessen a jelenben, hogy a természet fenséges ősi bölcsességéből kortyoljunk, hogy megkeressük a kozmikus bölcsesség eredeti medreit.

Ahogyan mindenki számára elengedhetetlen, hogy a „külső világban” megtanuljon járni, hogy ne essen szakadékba, hogy ne tévedjen el a város utcáin, hogy megválogassa a barátait, hogy ne egyen mérget stb., hasonlóan, az önmagunkon való pszichológiai munkálkodásnak köszönhetően, megtanulunk járni a „Belső Világunkban” is, amely az önmegfigyelés módszerével fedezhető fel.