"A Nagyhetet önmagunk bensőjében kell megélnünk, itt és most, a Nagy Művel. Ez a Legszentebb minden hét közül, mivel azon a héten van, amelyiken a Kozmikus Drámát éljük át." Samael Aun Weor

A dráma nézői, öntudatlanul is, de részeseivé váltak a darabnak... a barátjuk lett, a jótevőjük, a teremtőjük, a megmentőjük... Ő a megváltásukért tűrte  a szenvedéseket... Minden bűnük őráhullott, a korbácsolásával megváltást nyertek! Kihasználták és megsebezték, de Ő nem szólt semmit. Hallgatásának méltósága (miközben egy sértett Isten hírnökei szögezték fel kezeit és lábait a Kaukázus hegyén), csupán szerénységével hasonlítható, amellyel azt az emberiséget szolgálta, amelyik egy szörnyű keresztre feszítést adott neki fizetségképpen.

T.W. Daone ezen szavai - az eredeti mű egy részletét idézve - Jézusnak, a Nagy Kabírnak, Krisztus keresztre feszítésének a részleteire emlékeztetnek. Ennek ellenére a fenti szavak a görög hős, Prométheusz halálára utalnak; és ha ezt nem írta volna meg Aiszkhülosz az egyik halhatatlan színművében, Jézus Krisztus előtt mintegy ötszáz évvel, akkor a „Halála és szenvedései” leírások egyik másolatának hihetnénk, amelyeket az egyházi történelemből vagy a televízióban látott filmekből ismerhetünk, amelyeket a Nagyhét alkalmával vetítenek.

Egy másik „keresztre feszített Megváltó volt Amerikában Bacab. A spanyol papok, akik az új világba érkeztek, elképedtek amikor feszületeket találtak az indiánoknál, az oltáraikon pedig kereszteket. Amikor ezek eredetéről kérdezték őket (a feszületek), azt mondták, hogy Isten Fiáról, Bacabról van szó, akit egy fagerendára feszítettek kitárt karokkal, és így halt meg. A Borgia kódex tartalmaz ábrázolásokat, amelyeken Bacab kitárt karokkal és lábakkal és átdöfött kezekkel található.

Az összehasonlító vallástörténet tudósai több, mint 48 „történetet” találtak régi korok személyiségeiről, akik Jézus Krisztushoz nagyon hasonlóak és javarészt megelőzik a Názáreti Jézus korszakát. Ha nem hunyunk szemet a tények fölött, kijelenthetjük, hogy Jézus élete, úgy, ahogyan ma ismerjük, a történelem és a szimbolika együttese, amellyel egy tanítást adnak át: az Emberét, aki eggyé olvad az Istenséggel; az Atya, az INRI, a Tűz avagy a világi természet Fényes és Tisztító Fohátja hét erő szintjének a kifejlesztése magának Jézusnak a szavaival leírva így hangzik: „Ahogyan Mózes (egy beavatott) felemelte a kígyót (Kundalini) a botján (Hátgerinc) a Sivatagban (Élet), úgy kell felemelni az Ember Fiát is (a Benső Krisztust)”.

Ez a Kozmikus Intelligencia, ez az Isteni Energia megnyilvánul és a Nap ábrázolja, ami a Fény és az Élet forrása számunkra.

Jézus Születésétől, amit december 25-én ünneplünk (a téli napforduló után, ami 2012-ben december 21-én, 12:12 perckor volt), amikor a Föld a legközelebb van a Naphoz, és az ő Halálától és Szenvedéseitől éppen félútra van, amit pedig a tavaszi Napéjegyenlőség idején ünnepelünk (a nyár van a legtávolabb a Naptól, amikor a sugarai a legerősebbek a Föld síkjára vetülve), és úgy tűnik, mintha feltámadna és ereje teljében lenne; így hát „Jézus Krisztus Nap-Urunk” ábrázolása, ahogyan az első keresztények imádkoztak, a Királyi Csillaghoz kötődik.

A Nagyhét hét napja egyben a Genezisnek, a Teremtésnek a hét napja is, mert mindkettő az Ember Fiának a Teremtésére utal, a mindannyiunkban meglevő Krisztusra.

A Tavaszi Napéjegyenlőségkor siratták Babilóniában és Szíriában Tammuzt; Adoniszt Görögországban és Attiszt Frígiában (ma Törökország), akinek formája „a lábainál egy báránnyal álló ember” volt.

Mindezekben az esetekben a halál kultuszát rögtön a Feltámadás örömei követték.

Szintén érdekes, hogy a böjt, a jelenlegi húsvéti böjt (amelyet a tavaszi napéjegyenlőség után kell tartani) megtalálható Mexikóban, Egyiptomban, Perzsiában, Babilóniában, Asszíriában és Kis-Ázsiában is; és ez egyes esetekben éppen negyven naposra van meghatározva.

A. Besant, a neves teozófus írónő így mondja:

Ezek a szoláris hagyományok, amelyek szüntelen megismétlődnek a századok folyamán, nem maradhatnak észrevétlenek a kutató ember előtt, még ha az egyszerű hívő, ahogyan az természetes is, figyelmen kívül hagyja őket; amikor fegyverként használják őket, hogy megcsonkítsák vagy elpusztítsák Krisztus fenséges alakját, szembe kell fordulnunk ezekkel, de nem azért, hogy tagadjuk a tényeket, hanem, hogy megértsük az elbeszélések legmélyebb jelentését: a Szellemi Igazságokat, amelyek a legendák fátylai mögött rejlenek.

Mindenek előtt mélyen meg kell értenünk mi is valójában a Kozmikus Krisztus. Sürgető az igazság nevében megtudni, hogy Krisztus nem pusztán valami történelmi dolog.

Amikor Ketzalkóatl történetét tanulmányozzuk, Jeshuá Ben Pandirá ugyanazon Kozmikus Drámáját fedezzük fel. Ketzalkóatl ábrázolása, a kereszttel a hátán, magára a kálvária mártírjára emlékeztet minket.