Északi mitológia - mítoszok és legendák

Északi mítoszok és legendák

1.- BEVEZETÉS ÉS
EZOTERIKUS JELENTŐSÉG

A Nagytiszteletű Samael Aun Weor Mester, a „Tökéletes házasság” XXIX. fejezetében ezt mondja: „A germán Eddát tarthatjuk a germán Bibliának is. Ebben az ősrégi könyvben lelhető fel az Északiak okkult Bölcsessége.”

Kétségtelen tény, hogy sok nép és faj volt, amely egy adott időben magasrendű tanításban részesült, mégis, napjainkban, hajlunk azt hinni, hogy a spiritualitás bölcsője Ázsia, India, Tibet vagy Egyiptom. De el kell mondanunk, hogy jóval azelőtt, hogy a Kígyó Bölcsessége eljutott volna ezekre a helyekre, az már megvolt az Északiaknál.

A Nagytiszteletű Mester így folytatja: „A Germán Mitológia Északi. A Bölcsesség Északról ered…, az emberiség bölcsője Északon van… az okkult bölcsesség Északról érkezett Lemúriába, és Lemúriából Atlantiszba került át. Atlantisz elsüllyedése után, a Bölcsesség azokon a földrészeken maradt meg, amelyek Atlantiszhoz tartoztak.”

Ezek szerint, lehetséges, hogy a ma ismert Északi Mitológia az, amely az ezoterikus tanításoknak a legtisztább vonalát tartalmazza, úgy, ahogyan a hiperboreai fajnál tanították azokat? Bizonyosan így van, még akkor is, ha a századok múlásával sok változást szenvedett el.

Mindenesetre, Samael Aun Weor kiemeli: „Sürgető a Germán Edda tanulmányozása, tudnunk kell a sorok között olvasni, és ezek után érdemes kutatni a Húsvét-szigeteken, Mexikóban, Yucatánban, stb.”

Kövessük hát ezt a bölcs tanácsot, és tanulmányozzuk egy kicsit az Északi Bölcsességet…

2.- A VIKINGEK

Amit a történészek manapság a Vikingekről leírnak, az kizárólag ostromokról, harcokról és lerohanásokról szól.

Kr. u. 793 és 1066 között, Európa színére egy addig bizonyosan ismeretlen nép lépett, az úgynevezett Vikingek, akiket Skandinávia különböző részeinek népei alkottak, főleg svédek, dánok és norvégok.

Annak az okai, hogy a Viking nép miért abban az időben érte el az aranykorát, nem tiszták, de két tényező segíthet a megértésében:

Egyrészt, hajós nép volt, folytonos viharoktól korbácsolt tengerekről. Ez vezette őket arra, hogy más népeknél jobban kifejlesszék a hajózás tudományát, és, hogy más európai népeknél jobb hajókat építsenek, ami elősegítette a kereskedelmi hajóutak megnyitását a főbb európai és nyugat-oroszországi hajózható folyókon, és elősegítette addig még ismeretlen földek gyarmatosítását is, mint például: Északnyugat-Oroszország, Izland, Grönland – ahol városokat alapítanak, és ezen felül, például „Vörös Erik” még azt is elérte, hogy amerikai földre lépjen (a Labrador félszigeten), mindezt 500 évvel Kolumbusz Kristóf előtt.

Példaként a tenger és a kaland iránti szeretetükre idézzük a következő Viking verset:

 Énekbe, versbe foghatom            saját történetem,
utaim, és gyakori                           szenvedéseim
a nehéz hajózás időit                    és sok fáradságos napot.
Kikötőkben sokszor volt              keserű a nélkülözés,
És gyakran tapasztaltam,           mily keserves lakás
egy hajó a viharban,                     amikor rajtam a sor
az éjszakai őrködésre                    a hajó orrán,
néztem a sziklák haladását.       Lábaim sokszor
kővé dermedtek                              a fagy csizmájában.
A hideg kínozott,                            a félelem dermesztett,
Aggodalmas szívvel                      segítséget remélt
fáradt tengerész elmém…            És mégis, ismét,
a vér szívemben                             újra rávisz arra,
hogy kipróbáljam                          mint játszanak a sós hullámok;
A tenger egy magas hegy,          és most újra sürget.
Szívemben hívogató szó              messzi földek meglátogatására,
Nekivágni egy újabb útnak,        távoli tengerekre...
megismerni az idegen világot.

(A tengerész – Exeter könyv)

(A verset értelem szerint úgy kell olvasni, hogy először a bal oldali hasáb sorát, majd a jobb oldali hasáb sorát. Ebben a formátumban írtuk le, hogy tiszteletben tartsuk az eredetit, mivel az ősi, északi nyelvben így írtak.)

Másrészt pedig, a mítoszok és a legendák, amelyekre a kultúrájuk alapult, hősiesek, harciasak és kalandos természetűek, annyira csodálatosak, hogy amikor „exoterikusan” értelmezzük, természetesen ilyen kalandra és hódításra biztatnak: ezáltal aztán kifosztják Anglia főbb városait, Németország északi részét, Párizst, és még Sevilla megtámadásáról is vannak leírások, ahol a mórok verik őket vissza, akik akkoriban Spanyolországban éltek (bár el kell mondani, hogy számos történész kezdi azt gondolni, hogy ezekben a leírásokban több a legenda, mint az igazság).

Kétség nem fér hozzá, hogy a legendáikat, mivel ennyire hihetetlenül hősies és harcias természetűek, ezoterikus formában kell értelmezni, a harcos útjaként, az önmagával megvívott harcban. De ahogyan ezekben az annyira elzüllött időkben szokott lenni, csak kevesen voltak képesek az okkult üzenet kiolvasására.

Mindezek ellenére, egyre több olyan történész van, aki egyetért azzal, hogy a vikingek művelt nép voltak, akik jól ismerték és örömüket lelték ezen mítoszok hallgatásában, megvolt bennük a bátorság, a költőiség és valamiféle sejtelmesség…

3.- ÉSZAKI MÍTOSZOK ÉS LEGENDÁK

3.1.- TÖRTÉNELMI FORRÁSOK

Nem könnyű megállapítani ezen mítoszok és legendák eredetét. Mivel szájhagyomány útján terjedtek, generációról generációra, a dátumok bármelyike, amelyeket a mai tudomány nekik szán (a VIII. és IX. századokról van szó), egyszerű spekuláció.

Manapság, a Gnózis megvilágításában, mondhatjuk, hogy ezek eredete a korok sötét éjjelébe vész, a gyökereik Észak Szent Szigetéről erednek, a titokzatos Thuléról, amely a mai északi-sark körül helyezkedett el, és az ősrégi időkben ott élt a hiperboreai faj.

Azoknak az Isteneknek a Bölcsessége azóta mítoszok és legendák által közvetítődött fajról fajra, és generációról generációra, eljutva a mai korba.

A X. század körül, ír szerzetesek, akik a magányt és a belső utat keresve Izlandra települtek át, kapcsolatba léptek a vikingekkel – akik telepeket kezdtek alapítani Izlandon – és elkezdték gyűjteni a pogány verseket, amelyek a vikingek között terjedtek.

Ez az anyag két részre van osztva: Az Edda-énekek, (amelynek az értelmezésében a mai tudósok nem értenek egyet, de mi javasolni merjük, hogy az „Ed” gyökérből származhat, amely ünnepélyes cselekedetet, esküt jelent), és a másik rész pedig a Skáldikus versek (az ónorvég „Skáld” vagy „költő” szóból).

Az Edda-énekek két kéziratból állnak. Az első, melyet „Regius kódexnek” hívnak, 29 teljes és csonka versből áll, és Koppenhágában (Dániában) őrizték 1971-ig, amikor is visszaadták Izlandnak. A második 7 versből áll, közülük az egyik nincs a Regius kódexben. Ezek a versek vallási mítoszokat, ősi hősökről szóló történeteket, és a napi tennivalókhoz szükséges tanácsokat tartalmaznak. Ezek között található a Völuspá (aminek a jelentése: A Völva jövendölése), és a Hávamál (A Fenséges beszéde) stb.

A Skáldikus versek, mint például az előbb bemutatott, A Hajós című, ezzel szemben, történelmi eseményeket írnak le, mindennapi tevékenységekről szólnak, leírják a királyok örökösödését, harcokat, stb.

Végül pedig a prózában leírt mondák következnek (elbeszélések), amelyek nagy részének az eredetét egy XIII. századi izlandi uralkodónak és költőnek tulajdonítják, akinek a neve Snorri Sturluson, és aki az említett mondában, egyebek között, az Edda-énekekről is ad felvilágosításokat, magyarázatokat, amelyek sokat segítettek ezen mítoszok megértésében.

Amikor valaki tanulmányozni kezdi az Edda-énekeket, rájön, hogy az északi népek ezoterikus hagyománya mély és nagyon gazdag volt, de sajnos nagyon sok minden elveszett. Egyes ezoterikus költemények hiányosak, és összevegyülnek sok, nem transzcendens résszel. Így például, a Hávamálban (A Fenséges beszéde), csak egy kis részletnek van mély, ezoterikus értelme (alább idézzük), mely kétségkívül egy bővebb szöveg része volt. A Hávamál többi része a mindennapi élethez szükséges tanácsokat tartalmaz, de különösebb transzcendencia nélkül.

Mindezek ellenére, az, ami elért hozzánk, elég ahhoz, hogy bölcsességre szomjazó lelkünk gyönyörködhessen „A Fenséges beszédében”.

3.2.- A TEREMTÉS (az északi mítoszokban és legendákban)

Így kezdődik a teremtés mítosza a Völuspában (A Szibilla Próféciáiban):

Híven halljatok,
hős törzsökök,
Heimdall sarjai, (az istenek lakhelyének őre)
hatalmasok s csekélyek.
Öldöklés Atyja, (a harcosok atyja, Odin egy másik megnevezése)
sorjázzam-e sorsát
hajdan élteknek
emlékek ős öléről.

Emlékszem ősidők
óriás eleire:
engem elfogadtak,
étekkel tápláltak;
látok kilenc világot,
lent kilenc ágát
fenséges mérv-fának, (az Yggdraszilra, a kozmikus fára utal)
föld vak mélyén.

*      *      *      *      *

A verssorok folytatják a teremtés leírását. Mi viszont összefoglaljuk azt, más költeményekben található leírások alapján:

Kezdetben csak egy nagy, üres szakadék volt, melynek neve „GINNUNGAGAP”, és az „YGGDRASIL”, a kozmikus fa, amely a fenntartja a világokat. Ennek a fának a gyökerei között két nagy királyság volt, az egyik tüzes, a neve MUSPELL, és a másik sötét és ködös, a neve pedig NIFELHEIM. A két királyság között helyezkedett el HVERGELMIR, egy nagy dézsa, bugyogó vízzel, mely a nagy üres szakadék, a „GINNUNGAGAP” fölött található tizenkét folyót táplálta, és amelyek a szakadékba ömölve jégtömböket képeztek (ez minden vallás primitív káosza).

A lét hajnalán MUSPELL királyság tűzcsóvái a jégtömbökre esnek, óriási gőzfelhők keletkeznek, melyek a nagy szakadékból jönnek elő, megalkotva az elemeket, a teret és egy nagy óceánt, és az elején még fagyos földet (itt a vizeket megtermékenyítő tüzet láthatjuk, mely a világok, vadak, emberek és Istenek bölcsője).

Ekkor jelenik meg a teremtésben „ADHUMLA” tehén (a Tér-Édesanya). Ő elkezdi nyaldosni és felolvasztani a jeget, és kiszabadítja belőle az óriási BUR-t, és a kiolvadt jégcseppekből kialakul YMIR, a jég óriása, (az isteni hermafroditák, akik az abszolútból jönnek, a teremtés hajnalán), és akiket a tőgyéből eredő négy tej-folyóval táplál.

Megjelennek a világok, amelyeket az YGGDRASIL fa támaszt meg, az élet fája ez, amely a kilenc világot támasztja alá (a felső dimenziókat), a MIDGARD-ot (az emberek világa, avagy a fizikai világ), és a NILFLHEIM-et (az alvilágok). Ezek a világok a fa ágain tartották fenn magukat, és a három gyökerén keresztül álltak kapcsolatban egymással. Ez a Kabbala fája, a Szefirotokkal és a Kliphoszokkal.

BOR (BUR testvére) és egy óriásnő egyesüléséből jelennek meg az Istenek. Az első istenségek között van ODIN, VILI és VE.

Innentől két változata van a folytatásnak:

Az egyik azt mondja, hogy YMIR óriás elalszik, és bal karjának izzadságcseppjeiből születik meg az első emberpár, ASK és EMBLA (Ádám és Éva). De YMIR óriás magában hordja a rossz magvait (az Egót), és az ő leszármazottai lesznek a „jeges óriások”, a rosszaság, az Egó megtestesítői, az angyali bukásé, ettől a perctől fogva egy élet-halál harc veszi kezdetét az Istenek és a jégóriások között, mely minden északi eposz középpontjává válik, egészen a szörnyűséges végkifejletig, a RAGNARÖK idejéig.

A másik változat azt meséli, hogy Odin, Vili és Ve meggyilkolták Ymir jégóriást, és megteremtették a földet, úgy, ahogyan a „Vafþrúðnismál” (Waftrúdnir dala) meséli el:

Formálták a földet
Ymir húsából,
hegyeket csontjából;
Dérhideg óriás
koponyája komor éj lett,
vérveritéke a tenger.

*      *      *      *      *

A továbbiakban, egy fadarabból, megteremtették az első emberpárt, Odin leheletével életre keltette őket, Ve érzékeket adott nekik, és Vili pedig intelligenciát.

Összefoglalva, eddig tart a teremtés. Innentől, ahogyan már említettük, a költemények a harccal folytatódnak, az Istenek és a jégóriások, a rossz megtestesítői között.

Megfigyelhetjük a teremtéstörténet és a bibliai genezis közötti hasonlóságokat, illetve a héber Kabbala fájával, vagy a mezopotámiai tűz és víz általi teremtéstörténetekkel való hasonlóságot, arra utalva ezzel, hogy az északi teremtéstörténetekben is megtalálható ugyanaz az igazság: mégpedig, hogy a teremtés színtiszta szexuális alkímia…

3.3.- AZ ISTENEK

Az Istenek lakhelye az ASGARD volt (a felsőbb világok, az egek), amely a HEIMDALL Istenség által őrzött tűz-szivárvány által volt összeköttetésben a MIDGARD-al (a fizikai világ).

Boldogan éltek, és a „fiatalság almáival” táplálkoztak, melyeket IDUN Istennő őrzött, és amelyek által folytonos fiatalságnak és erőnek örvendtek.

De az Asgardban különböző lakhelyek voltak, és az Isteneknek úgyszintén két águk volt, akik között bizonyos konfliktusok alakultak ki, még akkor is, ha végeredményben mindenki harmóniában élt a másikkal: a harcos természetű AESIREK, akik a VALHALLA-ban laktak, és akiknek vezetője Odin volt, és a VANIROK (alacsonyabb rendűek, a termékenység, a természet Istenei), akik a VANAHEIM-ben laktak.

Ez az Istenek közötti megkülönböztetés egyedülálló, nem található meg a többi Teogóniában, és az Egyenes Út Istenei és a Nirvánikus Istenek közötti megkülönböztetést jelképezi. Az egész Északi epika az Aesirekről szól, és nagyon kis mértékben a Vanirekről, mely világosan arra mutat, hogy az Északi Mitológia az Egyenes, Közvetlen Út ezoterikus tana…

3.3.1 ODIN

Odin, a kabala Kethere, úgyszintén nevezik még Woden vagy Wotan-nak, ő „az Istenek Atyja”, úgy is ismert volt, mint „a (belső) háború Ura” és „a dicsőséges halottak” (pszichológiai halottak) atyja. Az ő székhelye a Valhallában volt, és trónjáról látni lehetett a kilenc világot. Két madár (Raven) kíséri és beszámolnak mindenről ami a kilenc világban történik.

Ő volt az Istenek legbölcsebbje is, de nem volt könnyű elérnie a bölcsességet. Sok metszeten félszeműként jelenik meg. Lássuk miért, ismerjük meg a történetét:

Születése óta éhezett a Bölcsességre, miután megkereste, hogyan érhetné el, megtudta, hogy a szent fa (Yggdrasil) gyökerei között található egy forrás, melynek vize Bölcsességet ad. Eme forrást Mimir feje vigyázta, egy lefejezett női Istenség. Miután sikerült leérjen a forrásig, a fa gyökerei közé (a kilencedik szférába való leszállás), találkozott Mimir fejével (a pszichológiai lefejezés), aki azt a feltételt tűzte ki, hogy oda kell neki adja az egyik szemét (az áldozat), azért, hogy megengedje neki, hogy igyon a Bölcsesség forrásából.

Odin nem tétovázik, feláldozza egyik szemét, hogy ihasson a Bölcsesség forrásából. Fenséges dolgokat ismer meg, és eléri a Bölcsességet (Mester szintet), de többre van szüksége, az élet és a halál feletti uralkodásra (a Krisztifikációra)…    

Függtem, tudom,
a szélfútta faágon,
kilenc éjen át,
dárdával átverve,
Ódinnak áldozva,
áldozva magam magamnak,
odafenn a fán,
gyökere hol támad,
titok mindeneknek.

Kenyérrel nem kínáltak,
ivótülökből inni;
fürkésztem mélységeket,
megleltem rúnáim,
rikoltva mind felszedtem,
földre visszazuhantam.

Kilenc varázsdalt
vettem a híres
Böltor fiától, Besztla atyjától,
ihattam az ízletes,
Ódrerir érlelte
édes mézsörből*.

Most érlelődtem.
Bölcsességem bővült,
tudásom tágult,
szavamból szó lett,
a szót tett követte,
tett a tettből
fakadt, fáradatlan.

(A völva jövendölése – 138.-140.)

*Mézsörnek fordították a „mead”-et, a vikingek által nagyon nagyra értékelt italt.

Ebben a leírásban Odin az Yggdrasilra van kifeszítve, halálosan megsebezve, önként vállalt áldozatként, hogy ezek után erejének és bölcsességének teljében szülessen újjá. Ezután a tapasztalat után, meséli a legenda, uralmat nyer az életen és a halálon.

Ez az elbeszélés, Jézus Krisztus keresztre feszítésével való hasonlóságai miatt meghökkentette a tudósokat. De, ahogyan a Nt.M. Samael Aun Weor mondja, Jézus élete szimbolikusan ugyanazokat a Krisztifikációs folyamatokat mutatja be, amelyeken minden egyes Beavatott át kell essen ahhoz, hogy elérje Krisztus feltámadását a saját szívében.

Azonban egy ilyen elbeszélés megléte természetes a Közvetlen Út egyik tanában, amely a hiperboreai fajtól ered, ahová az ősidőkben reinkarnálódtak ennek a Mahamanvantarának a nagy Mesterei.

Ez az elbeszélés egy nagyobb terjedelmű, és bizonyosan magas beavatási értékkel szolgáló elbeszélésnek a része, amely, sajnos, elveszett a századok során.

Aztán számos harc következik, melyeket Odin vív mágikus kardjával a jégóriások ellen. Ezenfelül, mint az Istenek sorsának ismerője, a Valhallában elkezdi összegyűjteni a harcban elesett hősök lelkeit, hogy egy sereget alkosson, amivel várhatja a Ragnarök végső harcát.

Ebből kifolyólag nagyon bátrak voltak a Vikingek, mivel hittek abban, hogyha hősi halált halnak, akkor a Valhallába (az Istenek lakhelyére) kerülnek, ahol Odin seregébe léphetnek.

Ebben a cikkben most nem említjük a Rúnákat, melyekre az előbbi költemény utal, mert ez egy túl bő téma. Az olvasónak a Nagytiszteletű Samael Aun Weor Mester „Rúnikus Mágia” című érdekes könyvét ajánljuk.

3.3.2 BALDR

Baldr az északi mitológia Krisztusa, Odin fia, és FORSETI atyja (az igazságszolgáltatás Istene).

Úgy meséli a legenda, hogy gyermekkora óta szörnyű rémálmokban szenvedett, melyek saját halálát jövendölték. Ekkor édesanyja cselekvésre szánja el magát. Mind a kilenc világot bejárja, és megesket minden egyes élőlényt, állatot, növényt és követ, hogy sohasem fogják Baldrt bántani. Minden élőlény megesküszik, kivéve a fagyöngyöt. Baldr édesanyja nem tulajdonít jelentőséget ennek, és azt hiszi, hogy megoldotta a problémát.

Baldr így halhatatlanná válik. A Valhalla Istenei abban lelik kedvüket, hogy nyilakat hajítanak felé, melyek a legkisebb sebet sem ejtik rajta.

Viszont LOKI, a Tűz Istene, elárulja az Isteneket, becsapja a vak HODR Istenséget, egy olyan nyilat ad a kezébe, amelynek élére fagyöngyöt rakott. A vak istenség ráveti a nyilát Baldrre, aki szörnyethal.

Ebben a részletben látjuk, ahogyan a Tűz Istene, (a paráznasággal) elárulva a többi Istent, meggyilkolja bennünk a Belső Krisztust, ez pedig más ezoterikus tanokban is megjelenik: Oziriszt Széth öli meg, Hiram Abiff a három áruló áldozata stb.

Amíg Baldr a halotti ágyán fekszik, Odin valamit a fülébe súg. Senki sem tudja, mit mond neki, de a legenda szerint feltámadást ígér, a világnak a Ragnarök katasztrófájában való megtisztulása utánra…

3.3.3 THOR

Nem volt minden Viking kalandvágyó, hajós és harcos. Logikus, hogy voltak parasztok, földművesek, a földet és a családot szeretők.

Míg az előbbiek ODINT kedvelték, akit „Hadúrnak” neveztek, az utóbbiak inkább THORT választották, nemes és jóságos természete miatt.

Thor Odin fia volt, ahogy Baldr is, és nagyon tisztelték. A villám és a mennydörgés Istenéhez, Zeusz-Jupiterhez való hasonlatossága oly nagy, hogy amikor az angolszászok átvették a római naptárt, a hét ötödik napját neki szentelték, ez a csütörtök (Jupiter napja), svédül Torsdag (Thor napja).

3.3.4 FREYR ÉS FREYJA

„Freyr”, és ikertestvére, „Freyra” nevei „Urat” és „Úrhölgyet” jelentenek. Minden világ Ura és Úrhölgye, a tűz, amely minden teremtésben lobog, a Harmadik Logosz megtestesítői, a hindu mitológiában Shiva-Shakti felel meg nekik.

Freyr, Odin és Thor mellett, a legimádottabb Istenek egyike. Freyjával együtt a termékenység Istene volt, és a napot, az esőt, a termékenységet és a békét uralták.

Ennek az Istennek van egy 1200-ból származó szobra egy uppsalai templomban (Svédországban), amely háromszögű fejjel, nagy nyelvvel (az ige), és egy erekcióban levő, nagy fallosszal ábrázolja…

Freyja pedig a szerelem és az érzékiség Istennője volt, Devi Kundalini, és, a szerelmét keresve, egy macskák húzta kocsin bejárta az egeket, miközben a szerelem, Cupidóra emlékeztető szellemei vették körül.