Az igazság

Már gyermek- és ifjúkorunkban elkezdődik a nyomorult létezésünk sok mentális csavarodással, családon belüli tragédiával, otthoni és iskolai akadállyal stb. tele keresztútja.

Világos, hogy gyermek- és ifjúkorunkban – nagyon kevés kivétellel – ezek a problémák nem hatnak ránk igazán mélyen, azonban felnőtt személyekké válásunkkor elkezdődnek a kérdések: Ki vagyok? Honnan jövök? Miért kell szenvednem? Mi a létezés célja? stb. stb.

Életünk folyamán mindannyian feltettük ezeket a kérdéseket. Néha mindannyian vágyakoztunk vizsgálni, kutatni, megismerni a megannyi keserűség, kellemetlenség, harc és szenvedés okát, azonban sajnos mindig valamilyen elméletben, valamilyen véleményben, valamilyen hitben megrekedve végezzük, abban, amit a szomszéd mondott, amit egy elaggott öreg válaszolt stb.

Elvesztettük az igazi ártatlanságot és a nyugodt szív békességét, és ezért nem vagyunk képesek közvetlenül megtapasztalni az Igazságot, annak a teljes nyers valóságában. Attól függünk, amit mások mondanak, és világos, hogy téves úton haladunk.

A kapitalista társadalom teljesen elítéli az ateistákat, azokat, akik nem hisznek Istenben.

A marxista-leninista társadalom elítéli az istenhívőket. Alapjában, mindkettő ugyanaz a dolog: véleményeknek, emberi szeszélyeknek, az Elme kivetüléseinek a kérdése. Sem a hit, sem a hitetlenség, sem a kételkedés nem jelenti azt, hogy valaki megtapasztalta az Igazságot.

Az elme megengedheti magának a hit, a kételkedés, a véleményezés, a feltételezés stb. fényűzését, azonban ez nem jelenti azt, hogy valaki megtapasztalta az Igazságot.

Úgyszintén megengedhetjük magunknak azt a fényűzést is, hogy higgyünk vagy ne higgyünk a Napban; akár kételkedhetünk is a létezésében, azonban az Égitestek Királya továbbra is fényt és életet fog nyújtani mindennek, ami létezik, anélkül hogy a véleményeink a legcsekélyebb mértékben is fontosak lennének számára.

A hamis erkölcsnek sok árnyalata, sok hamis tekintélyű, téves fogalom rejtőzik a vakhit, a hitetlenség és a kételkedés mögé, és ezek árnyékában megerősödik az Én.

A kapitalista társadalom és a kommunista társadalom a saját szeszélyeik, az előítéleteik, és az elméleteik szerint rendelkeznek a saját különleges erkölcseikkel. Az, ami erkölcsös a kapitalista tömbben, erkölcstelen a kommunista tömbben, és fordítva.

Az erkölcs a szokásoktól, a helytől, a korszaktól függ. Az, ami erkölcsös az egyik országban, egy másik országban erkölcstelen, és az, ami erkölcsös volt az egyik korszakban, egy másik korszakban erkölcstelen. Az erkölcsnek nincs semmiféle lényeges értéke; mély elemzésnek alávetve, száz százalékosan ostobának bizonyul.

Az alapvető nevelés nem az erkölcsöt tanítja. Az alapvető nevelés a FORRADALMI ETIKÁT tanítja, és az új generációknak erre van szükségük.

A századok rémisztő éjjele óta, mindig is léteztek olyan emberek, akik az Igazság kereséséért eltávolodtak a világtól.

Abszurdum eltávolodni a világtól az Igazság kereséséért, mert az a világban és az emberben belül van, itt és most.

Az Igazság a pillanatról pillanatra való ismeretlen, és azt sem a világtól elszakadva, sem az embertársainkat elhagyva nem fogjuk megismerni.

Abszurdum azt mondani, hogy a teljes Igazság féligazság, és hogy minden Igazság félig hibás.

Az Igazság radikális: vagy van, vagy nincs. Sosem lehet csak féligazság, ez sosem lehet félig hibás.

Abszurdum azt mondani, hogy az Igazság az időé, és hogy az, ami valamikor igaz volt, most már nem az.

Az Igazságnak semmi köze az időhöz. Az Igazság időtlen. Az Én az idő, és következésképpen nem ismerheti az Igazságot.

Abszurdum feltételezni, hogy léteznek megegyezés szerinti, időleges, viszonylagos Igazságok. Az emberek összetévesztik a fogalmakat és a véleményeket azzal, ami az Igazság.

Az Igazságnak semmi köze a véleményekhez, sem az úgynevezett megegyezés szerinti Igazságokhoz, mert ezek csupán az Elme jelentéktelen kivetülései.

Az Igazság a pillanatról pillanatra való ismeretlen, és csak a Pszichológiai Én hiányában tapasztalható meg.

Az Igazság nem álokoskodások, fogalmak, vélemények kérdése. Az Igazság csak a közvetlen tapasztalat által ismerhető meg.

Az Elme csak véleményezni tud, de a véleményeknek semmi közük az Igazsághoz.

Az Elme sosem foghatja fel az Igazságot.

Az iskolák, gimnáziumok és egyetemek tanárainak és tanárnőinek meg kell tapasztalniuk az Igazságot, és meg kell mutatniuk a tanítványaiknak a követendő utat.

Az Igazság a közvetlen tapasztalat kérdése, nem elméletek, vélemények, vagy fogalmak kérdése.

Lehetséges és szükséges tanulmányoznunk, azonban sürgős önmagunk által, közvetlenül megtapasztalnunk azt, hogy mi igaz minden elméletben, fogalomban, véleményben stb. stb. stb.

Tanulmányoznunk, elemeznünk, kutatnunk kell, egyúttal azonban halaszthatatlan sürgősséggel meg is kell tapasztalnunk a tanulmányainkban rejlő Igazságot.

Az Igazságot lehetetlen megtapasztalnunk, amikor az Elménket az ellentétes vélemények felkavarják, feldúlják, gyötrik.

Az Igazság csak akkor tapasztalható meg, amikor az Elme nyugodt, amikor az Elme csendben van.

Az iskolák, gimnáziumok és egyetemek tanárainak be kell mutatniuk a diákoknak a Mély Belső Meditáció útját.

A Mély Belső Meditáció útja az Elme nyugalmához és elcsendesedéséhez vezet bennünket.

Amikor az Elme nyugodt, gondolatoktól, vágyaktól, véleményektől stb. mentes, amikor az Elme csendben van, akkor eljön hozzánk az Igazság.

Samael Aun Weor: „Alapvető nevelés”, XVIII. fejezet – Az Igazság