Személyes forradalom a társadalmi változásért

Krisztus a Tűz Tüze, a Láng Lángja, a Tűz Asztrális Kézjegye. Krisztus érkezése az ember szívébe gyökeresen átalakít minket.

Hiábavaló volna, hogy Krisztus ezerszer is megszülessen Betlehemben, ha nem születne meg a mi szívünkben is.

Még ha meg is halt és harmadnapon fel is támadt a holtak közül, mindez hasztalan volna, hogyha nem halna meg és nem támadna fel mibennünk is ugyanúgy.

Minden ősi vallás és kultúra magasztosan ünnepelte a Karácsonyt. A nahuák, maják, egyiptomiak, kelták stb., a Nap kultuszának hódoltak, de nem pusztán a fizikai Napnak, hanem egy spirituális napnak, amely a Szoláris Logoszt jelképezi, a Második Logoszt, a Kozmikus Krisztust, aki az istenség felé haladó úton vezet minket.

Így hát, minden vallásban megtalálhatjuk a krisztusi erő ábrázolását, és az mindig télen születik meg. Az mindig egy szeplőtelen fogantatás eredménye, amely az egyetemes Isten női ereje: ő az, aki a méhében hordozza a világokat fenntartó erőket. Minden nagy megvilágosodott szeplőtelen fogantatásból való. Gautama Buddha a Szűz fia; Krisna szintén egy (fekete) szűz gyümölcse; ugyanígy, Jeshua születése sem lehetett kivétel.

Sajnos nem értették meg igazán mi is a Krisztus. Sokan azt feltételezik, hogy Krisztus kizárólag a Názáreti Jézus, és tévednek. A Názáreti Jézus, mint Ember, vagy jobban mondva Jeshuá Ben Pándirá, mint Ember, inkarnálta a Kozmikus Krisztust; de nem ő az egyetlen, aki megkapta ezt a Beavatást. Hermész Triszmegisztosz, a háromszorosan magasztos Íbisz Thot Isten szintén inkarnálta. Keresztelő János is (akit sokan egyenesen Krisztusnak, a Felkentnek tartottak), kétségtelen, hogy inkarnálta… Krisztus a Személyiségen, az Egón és az Egyéniségen túl van; Krisztus (a valódi Ezoterizmusban) a Nap által jelképezett Szoláris Logosz. Ezért imádták az inkák a Napot; a nahuák a Nap kultuszának hódoltak, a maják szintén, az egyiptomiak ugyancsak stb.

Krisztus a makrokozmoszban születik, és szintén meg kell születnie az ember-mikrokozmoszban. Az ősi Egyiptomban Ozirisz volt a Krisztus, és mindenki, aki megkapta ezt a krisztusi anyagot, ozirifikálttá változott. A Kaldeusoknál Ormuzd volt a Krisztus, és mindenkit, aki magába olvasztotta, Ormuzd fiának neveztek. A régi aztékoknál Ketzálkóatl volt a Krisztus. Mindenki, aki befogadta, egy újabb Ketzálkóatl lett.

A krisztusi dráma mindenek előtt egy alkímiai-kabbalisztikus dráma, vagyis metafizikai. Mindenki, aki a titkos úthoz csatlakozik, az ember útjához, a negyedik úthoz, a saját krisztifikálására törekszik. A beavatott, aki ismeri a transzcendentális alkímia valódiságát, nagyon jól tudja, hogy a belső Nagy Mű az alkímia aranygyermekét szüli meg bennünk, amely, sokkal később, egy imádatra méltó, belső Nap-Királlyá változik át.

Azt mondják, hogy a „Három Mágus Király, egy Csillagtól vezetve, azért jött, hogy imádja őt…”. Bizonyosan nem érthető meg jól ez az idézet, anélkül, hogy ismernénk az Alkímiát, mert ez igazán alkímiai. Ez nem más, mint Salamon Pecsétje, a hatágú Csillag, a Szoláris Logosz jelképe… A felső háromszög a Ként jelképezi, vagyis a Tüzet. Az alsó pedig a Higanyt, a Vizet. A Szentlélek Tüze meg kell termékenyítse bennünk a Kaotikus Anyagot, hogy előbukkanjon az élet; meg kell termékenyítse a Titkos Filozófia Higanyát. A három Mágus Király, akik azért jöttek, hogy hódoljanak a Gyermeknek, a tökéletesedés szintjeit jelképezik a belső munkában. Őket egy csillag vezeti. Ez a csillag a Bensőnk, az igazi benső Lényünk, amely mindig rámosolygott mindenkire közülünk.

Nagyon hosszú utazások árán (nagyon hosszú alkímiai munkák), a Királyok találnak egy gyermeket, aki istállóban születik, ami arra mutat rá, hogy a krisztusi energia elkezdett fejlődni az ember bensőjében. A Szentírások világosan beszélnek „Betlehemről” és az „Istállóról”, amelyben ő megszületett. Ez a „Betlehemi Istálló” itt és most van jelen a bensőnkben. Pontosan ebben a Benső Istállóban laknak a Vágy Állatai, mindazon szenvedélyes Én-ek, amelyeket a pszichikumunkban hordozunk: a hibáink. Maga a „Betlehem” név egy ezoterikus név. Azon időkben, amikor a Nagy Kabír, Jézus a világra jött, Betlehem faluja még nem is létezett. Így hát, mindez teljességgel szimbolikus. A szó gyökere a „BEL”, amely kaldeusi eredetű, jelentése pedig: a „Tűz Tornya”. Így hát, maga „BEtLehem” (spanyolul „Belén”) lesz a „Tűz Tornya”…

Amikor a Beavatott a Szent Tűzzel dolgozik, amikor a Beavatott eltávolítja benső természetéből a pszichikai aggregátumokat, amikor igazán véghezviszi a Nagy Művet, kétségtelen, hogy Krisztus alá fog szállni az Ember szívébe; ez egy nagy transzcendenciájú, kozmikus-emberi esemény. Az istállóban egy tehén és egy bika csillognak, Apis bikája. Ez a két állat szintén a ként és a higanyt jelképezik. A szamár az emberi értelmet jelképezi, amely megpróbálja megérteni ezt a drámát, de semmit sem ért meg.

Jézus héberül Jeshua, és a Jeshua jelentése Megváltó; megváltói minőségében, a mi saját Jeshuánknak kell megszületnie ebben az istállóban, amelyet a bensőnkben hordozunk, hogy véghezvigyük a Nagy Művet, hogy felbukkanjon a Lelkünk, a Szellemünk mélyéről.

Az Evangéliumban a sokaság az Úr keresztre feszítését kéri. Ez a sokaság a mi hírneves Én-jeink. Mindannyiunkban, belül, személyek ezrei élnek, az: „Én Gyűlölök”, „Én Féltékeny vagyok”, „Én Irigy vagyok”, „Én Mohó vagyok” stb., vagyis ahány hibánk van, annyi, egy-egy különböző „Én”. Ez a belső sokaság, amit magunkban hordozunk, a híres Én-jeink azok, akik ezt kiáltják: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!”. Ami pedig a Három Árulót illeti, már tudjuk, hogy a Krisztusi Evangéliumban ők Júdás, Pilátus és Kajafás… Júdás a Vágy démona, Pilátus az Elme démona, Kajafás pedig a Rosszakarat démona.

Önmagában véve a teljes Kozmikus Dráma fantasztikus, csodálatos, és valójában a Szív Karácsonyával kezdődik. Ami majd idővel következik, a Drámát tekintve, az rendkívüli: Jézus el kell meneküljön Egyiptomba, mert Heródes kiadta a parancsot, hogy minden Gyermeket öljenek meg; ezért kell elmenekülnie (viszont mindez teljesen szimbolikus). Jézus, József és Mária egy fügefa (a jó és rossz tudásának fája) gyümölcseivel kell táplálkozzanak és a legtisztább vizet isszák, amely a fügéből ered (a Titkos Filozófia Higanya). A Benső Krisztus meg kell ölje bennünk az „egó”-t, az „én”-t. A vér, amit a mészárlás pillanatában ontanak, maga a Szent Tűz, aminek köszönhetően a Beavatott meg kell tisztuljon, meg kell Fehéredjen.

Aztán következnek a Nagy Mester csodálatos pillanatai. A Benső Krisztusnak mindig az Élet Vizein kell Haladnia, az igét prédikálva fel kell „nyitnia” azok szemeit, akik nem látnak, hogy ők is lássák a Fényt, hogy megnyissa azok füleit, akik nem hallanak, hogy ők is hallgassák az igét (amikor az Úr felnőtt a Beavatott bensőjében, magához kell vegye a szót, hogy elmagyarázza másoknak, mi az út).

Egy bensőségesebb, mélyebb módon kell megérteni az Evangéliumot. Mindezek nem felelnek meg egy távoli múltnak, mindezeket itt és most kell megélnünk a bensőnkben.

Haszontalan volna Jézus születése Betlehemben, ha nem születne meg a mi szívünkben is. A benső Krisztusnak meg kell mentenie minket, de a mi bensőnkben kell ezt megtennie. Akik a Názáreti Jézus eljövetelét egy távoli jövőbe várják, tévednek. Krisztusnak most, belülről kell eljönnie; az Úr második eljövetele belül kell megtörténjen, magának a Tudatnak az Eszenciájában.

A Karácsonyfa – saját életünk fája

Bármely Alkimistának föl kell állítania életének fáját, a Karácsonyfát: a fények, amelyek megvilágítják, a hátgerinc mentén teljesen kifejlesztett csakrákra emlékeztetnek. A fán a csillag ragyog, amely a koronacsakrát jelképezi, amelyet az ezerszirmú lótusznak, avagy „Sahasrara” csakrának is neveznek.

A Drámának a tetőpontja a Télapó érkezése. A Télapó a Napok Vénjére emlékeztet, aki ajándékokkal megrakva érkezik a valódi emberekhez: ők azok, akik visszaszerezték a gyermekkorukat az elmében, a szívben és a szexualitásban. A Télapó az Alkímia kandallóján (a hátgerinc) érkezik el hozzánk, és a lábbelinkbe helyezi el ajándékait, arra szólítva fel minket, hogy folytassuk utunkat az Abszolút felé.