Két világ

Figyelni és önmagunkat megfigyelni két teljesen különböző dolog, mindamellett mindkettőnél figyelemre van szükség.

A figyelésben a figyelem kifelé fordul, a külvilág felé, az érzékek ablakain keresztül.

Az önmegfigyelésben a figyelem a bensőnk felé fordul, és ezért a külső érzékelés szervei nem állnak szolgálatunkra, ami több mint elégséges ok arra, hogy a neofitának nehéz legyen a belső pszichikai folyamatait megfigyelni.

A hivatalos tudomány kiindulópontja gyakorlati vonatkozásban az, ami megfigyelhető. Az önmagunkon való munkálkodás kiindulópontja az saját magunk.

Kétségkívül, ez a két kiindulópont, amit most említettünk, két teljesen különböző irányba vezet bennünket.

Egy ember megöregedhet a hivatalos tudomány kérlelhetetlen dogmáiba merevedve, külső jelenségeket tanulmányozva, sejteket, atomokat, molekulákat, csillagokat, üstökösöket stb. figyelve, anélkül hogy önmagában bármiféle gyökeres változást érne el.

Az olyanfajta ismeret, amely egy személyt bensőleg megváltoztat, soha nem érhető el külső megfigyeléssel.

Az igazi ismeret, amely valóban egy alapvető változás forrása lehet a bensőnkben, önmagunk közvetlen megfigyelésének az alapján áll.

Haladéktalan elmondanunk Gnosztikus tanulóinknak, hogy meg kell figyelniük önmagukat, milyen értelemben és miért kell megfigyelniük önmagukat.

A megfigyelés egy módszer, hogy módosítsuk a világ mechanikus viszonyait. A belső önmegfigyelés egy módszer, a belső változáshoz.

Mindezek velejárójaként vagy következményeként kijelenthetjük, és nyomatékosan ki is kell jelentenünk, hogy az ismereteknek két kategóriája létezik: külső és belső. Habár megvan bennünk az a mágneses központ, amely meg tudja különböztetni az ismeretek minőségét, a két sík vagy gondolatmenet keveredése zavarhoz vezethet minket.

Magasztos pszeudo-ezoterikus Tanok, amelyek kimondottan mélyen tudományosak, a megfigyelhető területéhez tartoznak, mégis sok aspiráns belső ismeretnek fogadja el őket.

Mi tehát két világ között helyezkedünk el, a külső és a belső között. Az elsőt, ezek közül, a külső érzékszerveinkkel fogjuk fel; a másodikat csakis a benső önmegfigyelés érzékével észlelhetjük.

A gondolatok, eszmék, érzések, kívánságok, remények és csalódások stb., a belsőnkben léteznek, láthatatlanok a megszokott, közönséges és mindennapi érzékeknek. És mégis, számunkra ezek valóságosabbak, mint az étkezőasztal, vagy a szalon foteljei.

Biztos, hogy mi sokkal inkább a benső világunkban élünk, mint a külsőben. Ez tagadhatatlan, megcáfolhatatlan.

A mi Benső Világainkban, a titkos világunkban, szeretünk, kívánunk, gyanakszunk, magasztalunk, átkozódunk, sóvárgunk, szenvedünk, örvendünk, becsapottnak, vagy jutalmazottnak érezzük magunkat stb.

Kétségkívül, a két világ, a belső és a külső, kísérletileg vizsgálhatóak. A külső világ megfigyelhető. A belső világ ön-megfigyelhető, önmagunkban, a saját bensőnkben, itt és most.

Aki valóban meg akarja ismerni a Földbolygó, a Naprendszer, vagy a Galaxisunk „Belső Világait”, előbb meg kell, hogy ismerje saját belső, egyéni életét, a saját „Benső Világait”. „Ember, ismerd meg önmagad, és megismered a Világegyetemet és az Isteneket.”

Minél inkább kutatjuk ezt a „Benső Világot”, amit „Önmagam”-nak hívunk, annál inkább meg fogjuk érteni, hogy egy időben, két világban, két valóságban, két térben élünk: a külsőben és a belsőben.

Ahogyan mindenki számára elengedhetetlen, hogy a „külső világban” megtanuljon járni, hogy ne essen szakadékba, hogy ne tévedjen el a város utcáin, hogy megválogassa a barátait, hogy ne egyen mérget stb.; hasonlóan, az önmagunkon való pszichológiai munkálkodásnak köszönhetően, megtanulunk járni a „Belső Világunkban” is, amely az önmegfigyelés módszerével fedezhető fel.

Valójában, a saját magunk önmegfigyelésének érzéke el van sorvadva a hanyatló emberi fajban, amely ebben a sötét korszakban él.

Amilyen mértékben egyre kitartóbban figyeljük önmagunkat, a benső önmegfigyelés érzéke fokozatosan ki fog fejlődni bennünk.

Samael Aun Weor, Forradalmi pszichológia  -  XX. fejezet: "Két világ"