A Gnózis végcélja

A Gnózis végcélja (avagy a feltáró önmegismerés tudománya) nem hiú ábrándokra vagy dogmatikus eretnekségre alapozó valami, ahogyan a vallásos dogmatizmus partizánjai értették azt mindig is. Ellenkezőleg, a Gnózis mindig is azon ÖRÖK ISMERET SZUMMÁJA volt, most is az, és az is lesz, amely lehetővé tette minden filozófiai, misztikus vagy vallási formának, hogy az abszolút igazságok talajára lépjen, és, ezáltal, az emberiségnek felkínálja a követendő utat, amelyen elérheti az igazság megváltoztathatatlan királyságát.

Bizonyos, ahogyan helyesen mutat rá Samael Aun Weor, hogy az igazság „a pillanatról pillanatra ismeretlen, és ezért rejtőzik minden emberi lény mély bensőségességében”.

„Az IGAZSÁG, mint olyan, sohasem zárható be egy könyvbe, vagy nem mondható ki egy beszédben, mindenkinek fel kell idéznie, meg kell teremtenie és ki kell fejtenie…” És, ennélfogva, csakis emberfeletti erőfeszítéssel és kitartással testesítheti meg valaki egy napon, így érve el önmagában a LÉNY INKARNÁCIÓJA misztériumának kikristályosítását.

A titkos filozófia LÉNYÉNEK kikristályosítása nem fogalmi kérdés, vagy ideológiai vélemények kérdése. Itt, tehát, önkéntesen felvállalt fegyelemről van szó, amelyet megszakítás nélkül gyakorlunk, ameddig, sokszoros fizikai, morális vagy szellemi erőfeszítéseket követően, elérjük és megéljük pszichológiai aspektusunkban a rettentő valóságát annak, ami az isteni szellemünknek formát ad.

Ahhoz, hogy valamit elérjünk, ismernünk kell a módszert, amely elvezet az adott célhoz, és, mivel arról van szó, hogy elérjük azt, ami a létünk eredete, ami túl van az időn és a relativitáson (annak minden variánsával), nyilvánvaló, hogy szükségünk van egy stabil útmutatásra, amely garantálja a végső győzelmet, szakadatlan harcaink jutalmaként.

Fölösleges is mondanunk, hogy nem célunk újradefiniálni a Gnózist, mivel az, önmagában TELJES, AUTODIDAKTA, és ÖNMEGISMERHETŐ. Innen jön a gondolat, hogy: „a Gnózis minden egyén szent bensőségességének része”. Csupán pontosítani kívánjuk, a köz lelkiismeretének magasztos ítélete előtt azokat a tényezőket, amelyek filozófiai és metafizikai szempontból meghatározzák az álláspontokat, amelyeket doktrinális környezetében fenntartott a minden idők gnózisa.

Sokat beszélnek napjainkban a szekták vagy ál-vallások világáról, amelyek valódi ideológiai labirintust képeznek. Mindenütt felemelik a szavukat számos doktrína ellen, egy földi paradicsomot kínálva, de csupán állandó zavarba taszítják az embert, akit ez rendre a legszörnyűbb szkepticizmusba, morális és szellemi csalódottságba taszít.

Egyes, bölcs filozófusok kijelentették: „A Gnózis mindig olyan kulcspillanatokban jelenik meg, amikor az emberiség megfosztva érzi magát isteni alapelveitől, és ilyenkor, az embernek egy új látásmódot nyújt, a létére, és magára a teremtésre nézve is”. A Gnózis a tényekre alapoz és elhervad az intellektualizmus szubjektív absztrakcióiban. A Gnózis tudományos jelleggel tárja fel azt, amit a különböző értekezéseikben mutattak be a világon azok a férfiak és nők, akik ismerték a LÉNYT.

A héber Talmud, a keresztény Biblia, a Bhagavad-Gíta, a Dhammapada, A változások könyve, a Korán stb. stb. stb., mind mind olyan szent művek, amelyeket azon keveseknek a LÉNYE tárt fel, akik mertek „lemondani mindenről, hogy mindent megtaláljanak”…

Vitathatatlan, hogy ezek a kevesek képesek voltak értelmezni a szent doktrínákat, mivelhogy, nem hagyták önmagukat a spekulatív racionalizmusba süllyedni, minden pillanatban menekülve a szó szerinti értelmezésektől, amelyek csupán marcangoló fanatizmust okoznak és megvadítják a tömegeket. Mi, Gnosztikusok, megvetjük a gyilkos betűt, és az életet adó szellemet kutatjuk. Az örökkévaló igazságok megértéséhez el kell határolódnunk mindenféle társadalmi előítélettől, dogmatikus hagyománytól és különféle félelmektől, hogy ezáltal megtapasztalhassuk a nyers valóságát annak, ami isteni…

Amit a vallási argó ISTENNEK (teremtő) és EMBERNEK (a teremtés) nevez, egy olyan elválaszthatatlan párost alkotnak, amelyek sajnos különváltak, amikor ez utóbbi megfeledkezett az előbbiről, és az önimádatba és azon anyagi formák imádatába zuhant, amelyek állandó álmát megszabják.

A Gnózis mindig is az ébredésre hív, és ezért hangsúlyosan zargat annak a szükségével, hogy aktiváljunk minden pszichikai és biológiai mechanizmust, amelyekkel a teremtés hajnalától fogva fel voltunk ruházva, hogy ezáltal egy napon felnyíljon a szemünk és megláthassuk a minden dolog Atyját körüllengő fenségességet…

Ezen bevezetőnek úgymond a befejezéseként, ezt mondjuk: „ISTENNEK NINCSENEK KIVÁLASZTOTT FIAI, DE VANNAK OLYAN FIAI, AKIK ŐT VÁLASZTJÁK”.

A keresztény Jelenések kiemeli: „A próféták idejétől fogva, az eget rohammal veszik be, és a bátrak meghódították”.

„Modice fidei quare dubitasti?”
(Kicsinyhitű, miért kételkedtél?)