A Gnózis tudományos tanulmánya

A keresztény gnoszticizmus tudományos tanulmányozásának megvoltak a maga úttörői: Chieslet a XVII. században, illetve Beausobre, valamint Mosheim is a XVIII. században. Azonban a XIX. század kezdetén születtek meg Horn, Neander, Lewald, Baur stb. munkái; Jacques Matter „Histoire critique du gnosticisme” c. könyve (1828, Párizs; második kiadás:1843, Strasszburg) alkotta sokáig a klasszikus művet a gnoszticizmusról.

Mindezek a szerzők, ahogyan sok másik is, azt láttatják kijelentéseikkel, hogyha a gnoszticizmus csupán egy sor egyszerű doktrinális értekezés volna, amelyek az első három század keresztény eretnekjeitől származnak, akkor pusztán archeológiai jelentősége lenne. Azonban jóval több ennél, mivelhogy a gnosztikus viszonyulás spontán bukkan fel, túl a közvetlen átadáson. A gnoszticizmus egy misztikus ideológia, amelyik szüntelenül ismételten felbukkan a világon a nagy ideológiai és társadalmi válságok idején.

Paul Masson Dursel ezt mondja a Gnózisról: „Akkor birtokoljuk a Gnózist, a boldogító ismeretet, amikor az abszolútot mélységeiben elhatároljuk attól, ami azt relativizálja”.

A francia kutató, Serge Hutin, azt állítja: „Habár számos gnosztikus szól a mai ember számára félrevezető nyelvezettel, és, legalábbis első látásra, úgy tűnik, mintha számtalan csoportosulásból alkotott heterogén együttest mutatna be, de a hozzáállásuk lényegében nagyon modern: a világba vetettség állapotától szenvedő emberi lényekként mutatkoznak be, akik azt hiszik, hogy a világ rohanásában megtalálták ezen elviselhetetlen kín legyőzésének a módját”.

Dr. Elaine Pagels, a neves vallástörténész, Gnosztikus evangéliumok c. művével szintén bevezetést nyújt a megvilágosodás kegyelmére való gnosztikus törekvések mezejére, amelyet az emberiségnek ősidőktől fogva ajánlottak fel a Pátriárkák, Küldöttek, Próféták, Szentek, és maga a Messiás, Jézus Krisztus, a Boldogságokról szóló prédikációjában.

A Gnosztikus mozgalom osztozik a pszichoterápia technikájával néhány affinitáson a Lény feltárásának kortárs módszereiben. Úgy a Gnoszticizmus, mint a pszichoterápia is, leginkább a megismerést és az önmegismerést értékelik, amely egy benső felfogás. Egyezőek abban, hogy ennek hiányában a személy azt éli meg, hogy számára érthetetlen impulzusok mozgatják őt. Valentinus ezt egy mítosz formájában fejezte ki. Elmeséli, hogy miként született meg a világ, amikor a Bölcsesség, minden lény anyja, a saját szenvedéséből húzta azt elő. A négy elem, amelyek a görög filozófusok szerint a világot felépítik (föld, levegő, tűz és víz), konkrét formái a bölcsesség megtapasztalásának: „Ezáltal, a föld az ő zavarából született; a víz a borzalmaiból; a levegő a fájdalmának megszilárdulása; a tűz pedig… mindezen elemek velejárója… mivelhogy a tudatlanság ezen három szenvedésben rejtőzött.

Csakis azok a gnosztikus doktrínák, amelyek magukba foglalják a fent említett ontológiai, teológiai és antropológiai alapokat, azok képezik részét a valódi Gnoszticizmusnak.

Ami a Kabírokat vagy Mágusokat illeti, a Lény feltáró tudata vagy ismerete által megvilágosodott embereket, számos spekuláció született velük kapcsolatban. A „MÁGUS” szó etimológiáját a MAGH vagy MAHA szóban találjuk, amelynek jelentése NAGY – MAHATMA (nagy lélek) – és eredetében a prevédikus India papjaihoz köthető. A „MÁGIKUS” szót az ezoterikus tudományban jártas papokra használták.

Maga a kereszténység, a gnosztikus gondolkodásnál később, a gnosztikus filozófiákban találta meg első támaszait, amelyek által fejlődni kezdhetett azon időkben. A Gnózis prekeresztény, és feltárulásának élő alapjaiban bennfoglaltatik a Föld valamennyi primitív kultuszában.

Részesei lehetünk és megfigyelhetjük a gnózis újraértékelését és aktualizálását az egész világon, mivel az emberi lénynek folyamatos, időt és teret átható törekvése volt az ő isteni mintaképével való egyesülés drámája. A Gnózis ebből az okból kifolyólag soha nem volt és nem is lesz fanatikus, sem dogmatikus, mivelhogy, egyetemes jellegéből fakadóan, szenvedő világunk minden népe befogadta az időt képező ciklusok mindegyikében.