Alexandra David-Néel

Utazó, írónő, mágus

A »Madame Tibet« néven is ismert rettenthetetlen utazó mutatta be a nyugati világnak a keleti népek mágiáját, vallását és szokásaikat, különösképpen Tibet Világát, Lámáit és Kolostorait.

Alex Fountainmajor

Alexandra DAVID-NÉEL (1868, Párizs, Saint-Mandé – 1969, Digne-les-Bains) volt az első európai asszony, akinek sikerült belépnie a tibetiek tiltott városába, Lhászába. A múlt század egyik legkalandosabb és legspirituálisabb életében volt része; többször is elutazott Tibetbe, és a tanulmányok és közvetlen gyakorlatok által közeledett egyre jobban a tibeti beavatottak tanításaihoz. Könyveiben, a meglátogatott helyek földrajzi és néprajzi leírásán túl, bemutatott a nyugati világnak számos értékes információt a tibeti doktrínákról, a lámák rítusairól, hitükről és szellemi edzésmódszereikről.

Alexandra David Párizsban született, a keleti nyelveket pedig a Sorbonne-on és a College de France-on tanulmányozta. Tagja volt a Teozófiai Társulatnak, amelynek párizsi központjában is élt egy ideig.

Fiatalkorában feminista és anarchista volt – írt egy értekezést az anarchizmusról, amelyet öt nyelvre is lefordítottak, többek között oroszra is. Tanult zenét, és volt egy rövidke lírai karrierje is, Európát bejárva, pár éven keresztül operaturnékon énekelt. 1891-ben kapott egy kis örökséget, amelyet az első „valódi indiai utazására” fordított, amely útja másfél évig tartott. Ezen első kapcsolatfelvétele után az indiai kultúrával, legforróbb vágya az volt, hogy visszatérhessen a Himalája magányába, és minél többet megismerjen a keleti tanokról, a mágiáról és a buddhista, lámaista és taoista misztikáról. Mielőtt ismét elindulhatott volna a Távol-Keletre, tett egy kitérőt Észak-Afrikába, mivel érdekelte a muzulmán szellemi világ is. Tuniszban találkozott Philippe Néel-el, a gazdag vasúti mérnökkel, akivel összeházasodott. Harminc éven keresztül ő finanszírozta utazásait és orientalisztika kutatásait.

1911-ben kezdődött el az őt híressé tevő nagy expedíciók sora. Alexandra erős, fáradhatatlan, kitartó és leleményes volt; nagyon szeretett volna eljutni Lhászába, Tibet fővárosába, amely teljesen tiltott volt az idegenek előtt, és a nők számára pedig még inkább. Három évet élt Szikkimben, egy kis himalájai államban, és a környék valamennyi kolostorát meglátogatta. Az egyik ilyen kolostorban találkozott a fiatal Arthur Jongden lámával, aki további vándorlásai során mindvégig vele maradt. Később, Franciaországban, Alexandra hivatalosan örökbe fogadta őt.

Alexandra David-Néel és Jongden Láma két szakaszban hatoltak be Tibet területére, egészen Jigatze és Gjantze szent központokig jutva el (amelyek, egyes szerzők szerint, még Lhászánál is fontosabbak). 1916-ban, ezen expedíciókat követően, Alexandrát kiutasítják Szikkimből, a terület brit felügyelőjének parancsára, mivel az angolok azt gyanították, hogy az egykori anarchista expedícióinak más céljai is voltak, mint pusztán a tibeti buddhizmus kutatása. A felfedező, a háború miatt azonban nem térhetett vissza Európába, így Japánban, Koreában és Kínában folytatta utazásait.

Három évet töltött tanulmányokkal és meditációval – a Dalai Láma tanácsára, aki meghallgatáson fogadta egyszer (kínai száműzetése során) – a Kum-Bum kolostorban, a Kuku-Nor nagy tó közelében, amely tibetiek lakta terület. Alexandra elhagyta Kum-Bumot, majd megpróbálta titokban tartani személyazonosságát, hogy ne keltse fel a kínai területeken is jelen levő britek figyelmét. Jelenlétét azonban mégis jelezték, és kénytelen volt Kuku-Nor irányába visszafordulni.

Tibeti terveit egyetlen pillanatra sem vetette el, és 1924-ben ötödjére is elindult a „Havak Országának” (a tibetiek így nevezik saját országukat) tiltott területére, ezúttal a Ynuan brit missziótól indulva, csupán Jongden Láma kíséretében. Ez egy sikeres expedíció volt, és ez alkotta Alexandra David-Néel első könyvének témáját is, amelynek a címe: „Utam Lhaszába” (1927).

Utazásai során számtalan nehézségbe ütközött, azonban erőfeszítéseit mély szellemi élmények jutalmazták. Így, egy olyan utazás, amelyről azt tartják, hogy pár hónapig húzódhat, végül tizenkét évébe került. Elsajátította a tibeti életformát, amelyet előnyben részesített az európaival szemben, és az első Női-Láma lett belőle, egy olyan cím, amely bizonyítja, hogy elfogadták a tibeti buddhizmus vallási világában.

Ezek után Alexandra egy időre visszatért Franciaországba. A provencei Digne-les-Bains egyik birtokán telepedett meg, amelyet Samten-Dzong a „Meditáció erődjének” nevezett, és amely 1977-ben a David-Néel Alapítvány székhelye lett. Szaktekintélyként ismerték el az ezoterikus tanok témájában, és Európában nagy előadó-körutakat tett, fogadott fia, Jongden Láma kíséretében. 1937-ben, ők ketten ismét Kínába mentek, ahol többször is találkoztak Mao kommunista vezetővel, de még Teilhard de Chardin francia teológussal is. A kínai–japán háború miatt többet időztek Kínában, mint tervezték, mindenüket elveszítve, és csupán 1946-ban, betegen és kimerülten jutottak el Indiába, ahonnan sikerült hazatérniük.

Alexandra Digne-les-Bains-ban írja tovább könyveit, azonban mindvégig megőrizte vágyát, hogy ismét ellátogasson Tibetbe. Több, mint száz éves korában, kevéssel halála előtt, Alexandra David-Néel beadta a kérelmet útlevele megújítására…

Több mint harminc könyvet írt a keleti spiritualitásról, amelyek közül több is kapható magyar nyelven, úgy mint:

• Az öt bölcsesség lámája
• Utam Lhaszába
• A semmi hatalma
• Tibetben az úri zsiványok földjén
• Fekete mágia, szerelmi mágia – avagy az ismeretlen Tibet
• Mágusok között Tibetben

Tudása és képességei között említik a materializációkat és a pszichikai projekciókat.

Ezzel kapcsolatban, Nt. M. Samael Aun Weor, „Az Egó és a mentális képmások” c. előadásában a következőket mondja:

„David-Néel jut most eszembe, aki elhatározta, hogy ténylegesen megteremt az akarat által egy Élő Ábrázolást, egy Mentális Képmást; és ennek az alaknak egy tibeti szerzetes képét adta.

Egy kis idő múltán ez az alak, ez az Ábrázolás (amelyet David-Néel szándékosan teremtett), veszélyes tulajdonságokat vett fel: már nem engedelmeskedett az ő akaratának, hanem mindenkire (őrá és másokra is) rátámadt, így hát, a hölgy nyilvánvalóan megrémült.

Akkor pedig, egy kolostorban, együtt elhatároztuk ennek a képmásnak a megsemmisítését. Nagyon erősen materializálódott, mivel ő valódi szakértője volt az Elme Világának, és ezért hat hónap folytonos munkát kellett a megsemmisítésére szentelni”.

Azt mondják, hogy ismerte a  „Tulpák”, „Tumo Reskiang” materializációs technikáját, illetve a testnek, avagy a „Lum-Gum” hőmérsékletének megemelését, a Lelki Utazást, és más dolgokat.