Az Elme és a Meditáció

Miért meditáljunk?

MENTÁLIS DINAMIKA

„Ami a Mentális Dinamikát illeti, tudnunk kell pár dolgot az elme működésének hogyanjairól és miértjeiről.

Kétségtelen, hogy az elme egy eszköz, amelyet meg kell tanulnunk tudatosan használni. Azonban képtelenség volna, hogy egy ilyen eszköz hatékony lehessen anélkül, hogy előbb nem ismerjük meg hogyanjait és miértjeit.

Amikor egy személy ismeri, hogy az elme miképpen és miért működik így, amikor ismeri annak különféle mechanizmusait, akkor képes lesz uralni, és az egy hasznos és tökéletes eszközzé válik, egy csodálatos járművé, amellyel képesek lehetünk munkálkodni az emberiség javára.

Egy realista rendszerre van szükségünk, ha valóban meg akarjuk ismerni az emberi elme potenciálját.

Ezekben az időkben mindenünnen burjánzanak az agykontroll témák. Vannak emberek, akik úgy tartják, hogy bizonyos mesterséges gyakorlatok volnának a legnagyszerűbbek az elme uralására. Sok iskola, sok elmélet van az elméről, sok rendszer, azonban, hogyan is alakíthatnánk az elmét egy hasznos valamivé? Elmélkedjünk arról, hogyha mi nem ismerjük az elme működésének a módját és az ilyen működésnek az okát, akkor nem alakíthatjuk tökéletessé.

Meg kell ismernünk az elme különféle mechanizmusait ha azt akarjuk, hogy tökéletessé váljon. Hogyan működik? Miért működik így? Ez a hogyan és miért teljesen alapvető.”

Hogyan működik az Elme?

AZ ELME JELLEMZŐI

AZ AZONOSULÁS FOLYAMATAI:

A Sztereofonikus-pszichikai állapotok: olyan azonosulási állapotok, amelyek bensőséges kapcsolatban állnak a külső érzetekkel, amelyek az öt érzéken keresztül hatolnak belénk, és amelyek a benyomások világával állnak kapcsolatban.

Az elménk jelenlegi állapota olyan, mint egy radar: a figyelmünket kifelé fordítjuk, és ezért kezdünk el olyan könnyen ragaszkodni bizonyos tárgyakhoz, személyekhez, szavakhoz, formákhoz stb.

A REAKCIÓ FOLYAMATAI:

„Például, ha követ dobunk egy tóba, akkor láthatjuk ahogyan hullámok alakulnak ki, mivel ez a tónak, a víznek a reakciója a kőre. Hasonlóan, ha valamelyikünk tesz egy ironikus megjegyzést, ez a szó eléri az elmét, és az elme reagálni fog az ilyen szóra; és akkor jönnek a konfliktusok.

Az egész világunknak vannak gondjai, az egész világ konfliktusokban él. Gondosan megfigyeltem a vitaüléseket, számtalan szervezetben, iskolában stb.; a résztvevők nem tisztelték egymást. Miért? Mert nem tisztelték önmagukat sem.

Figyeljenek meg egy Szenátust, Képviselőházat, vagy egyszerűen egy iskolai ülést: ha valaki mond valamit, egy másik célozgatásnak veszi, bosszús lesz és valami rosszabbat mond; civakodni fognak, és az ülés résztvevői közötti nagy káosz lesz a vége. Súlyos dolog a tény, hogy mindegyikük elméje reagál a külvilág hatásaira.

Hogy valaki feltárja a saját elméjét, ahhoz valójában az introspektív pszichoanalízishez kell fordulni. Egy kicsit jobban meg kell ismernünk magunkat az intellektus tartományában. Például: miért reagálunk egy társunk valamely szavára? Ezen körülmények között folyton csak áldozatok leszünk… Ha valaki azt szeretné, hogy elégedettek legyünk, akkor elég, hogy kicsit megdicsérjen és pár kedves szót szóljon. Ha valaki bosszantani szeretne, elég, hogy néhány kellemetlen szót szóljon.

Akkor pedig hol is van a mi igazi intellektuális szabadságunk? Létezik-e? A lelki folyamataink kizárólag más személyektől függenek. Nem irányítjuk a saját pszichikai folyamatainkat, és ez rettenetes”.

A GÉPIES TÁRSÍTÁS FOLYAMATAI:

Kétféle típusa van a gépies társításoknak (asszociációk), amelyek az ellentétek alapjaivá válnak:

1. A gondolatok, szavak, mondatok stb. gépies társítása.
2. A képek, formák, tárgyak, személyek stb. gépies társítása.

Egyik gondolat társul egy másikkal, egyik szó a másikkal, egyik mondat a másikkal, és így jelenik meg az ellentétek harca.

Egy személyt társítunk egy másikkal, valakinek az emléke megjelenik az elmében, egy képet egy másikhoz társítunk, egy alakot egy másikkal, és ezáltal folytatódik az ellentétek harca.

A szakadatlan mentális fecsegés és, legfőképpen az ellentétek harcának alapvetői okai a társítások az elmében, amelyekkel az megalkotja a mondatokat, emlékeket, képeket, gondolatokat, vágyakat stb.

Ha a megértésre alapozva elérjük a mentális szétbontást (disszociációt), ha a megértésre alapozva elérjük minden tudatalatti emlék különválasztását, ha a megértés által sikerül eltávolítanunk felfogásunk szubjektív elemeit, akkor bizonyos, hogy az elme csöndes és hallgatag marad, nem pusztán felületesen, de a tudatalatti mélyebb szintjein is.

A BELSŐ FECSEGÉS FOLYAMATAI:

„Sürgető, halaszthatatlan megfigyelnünk a belső fecsegést és származásának a pontos helyét.

Kétségtelen, hogy a téves belső fecsegés a „causa causorum” rengeteg diszharmonikus és kellemetlen lelkiállapotunkban, úgy a jelenben, mint a jövőben is.

Nyilvánvaló, hogy ez a tartalmatlan locsogás, kétes fecsegés, és általában véve bármely, sérelmet keltő, ártalmas, képtelen párbeszéd, amely megnyilvánul a külvilágban, mindezek a hibás belső párbeszédből származnak.”

A FANTÁZIA FOLYAMATAI:

„A gépies képzelet – milyen súlyos is a fantázia ezen folyamata! Néha hallgat az álmairól, máskor pedig beszél, megint máskor pedig meg szeretné őket valósítani. Kétségtelen, hogy a harmadik esetben igen súlyos a helyzet, mivel amikor egy álmodozó valóra akarja váltani álmait, rémisztő bolondságokra képes, mert az álmai nem egyeznek az élet gépiességével, és ezért sor kerül az őrültségek elkövetésére. Egy hallgatag álmodozó sok vitális energiát pazarol, azonban nem olyan veszélyes. Aki beszél az álmairól (fantasztikus álmokról), megmérgezhet más elméket is, más személyeket, és harmadsorban pedig, aki az álmait gyakorlati tettekre akarja váltani, az már végképp „gyógyíthatatlan”, ami az elmét illeti, ez teljes őrültség; ez nyilvánvaló.

Ezen beszélgetésekkel világosan látjuk azt is, hogy a gépies Képzelet, avagy a fantázia, igen távol tart minket a valóságtól, a Lénytől, ez pedig valóban sajnálatraméltó. Az emberek álmodozva kószálnak az utcákon, a fantáziáik kíséretében sétálnak; a fantáziáikról álmodva dolgoznak, álmodva házasodnak, az álmok életét élik, és egy képtelen világról, a fantázia világáról álmodnak. Valakinek elnyomni az efféle fantáziaformáit nagyon kemény, rémisztően kemény, rettentően kemény dolog.”

A BELSŐ FORDÍTÁS FOLYAMATAI

(Neo-Pszichikai állapotok):
Az adatok feldolgozására vannak helyzetek, vagyis olyan helyzetek, amikor az intellektuális ember által megélt helyzeteket értelmezik, jól vagy rosszul. Ezekben a helyzetekben a saját buta titkárnőnk dolgozik, aki a személyiség.

A „MÉG TÖBB” FOLYAMATAI (AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS ÉS A FELHALMOZÁS)

A természetéből fakadóan irigy elme csupán a „még több” függvényében gondolkodik: ÉN jobban el tudom magyarázni, ÉN több ismerettel rendelkezem, ÉN intelligensebb vagyok, ÉN több erénnyel rendelkezem, szentebb vagyok, tökéletesebb vagyok, fejlettebb vagyok stb.

Az elme teljes működésének alapja a „még több”. A „még több” az irigység titkos mozgatórugója.

A „még több” jelenti az elme összehasonlítási folyamatait. Bármely összehasonlítási folyamat förtelmes. Például: Én intelligensebb vagyok nálad, bölcsebb, talpraesettebb, szebb stb.

A „még több” teremti az időt. A többszörözött ÉN-nek időre van szüksége, hogy jobbá váljon, mint a szomszéd, hogy bemutassa a családnak, milyen zseniális és képes elérni, hogy valaki legyen az életben; azért, hogy az ellenségeinek, vagy éppen azoknak, akiket irigyel, megmutassa, hogy intelligensebb, erősebb, keményebb stb.

Az összehasonlító gondolkodás az irigységre alapul, és azt a valamit okozza, aminek a neve elégedetlenség, csalódás, keserűség…

FELHALMOZÁS:

„Minden, amit az emberek felhalmoznak a hűtlen emlékezet rothadó sírhalmában: intellektuális információ, élettapasztalatok, ezeket mindig lefordíthatjuk a még több és még több fogalmára. Ezáltal pedig sohasem képesek megismerni a felhalmozott dolgok mély jelentőségét. Sokan elolvasnak egy könyvet, és csak elraktározzák az emlékezetben, majd pusztán csak elégedettek, hogy még több információt felhalmoztak; azonban amikor arra kérik őket, hogy az elolvasott könyv tanításaiból feleljenek, kitűnik, hogy nem ismerik a tanítás mély jelentését. Az ÉN azonban még több és még több információt akar, még több és még több könyvet, még akkor is, ha nem élte meg egyik tanítását sem…

Elengedhetetlen megérteni, hogy az elme a „még több” alapvető középpontja. Ez a „még több” pontosan a pszichológiai ÉN, amely követel, és az elme az ő alapvető középpontja.”

A KÉTSÉG FOLYAMATAI (A hit és a hitetlenség):

„Sokan hisznek Istenben, és szintén sok Ateista van, akik nem hisznek Istenben. Olyan egyén is sok van, aki se nem hisz, se nem hitetlen. Ez utóbbiak megpróbálnak rendesen viselkedni az életben, arra az esetre, ha Isten mégiscsak létezne.

Mi azt állítjuk, hogy az Istenhit nem jelenti, hogy meg is tapasztaltuk az Igazságot, azt, aminek a neve Isten.

Azt mondjuk, hogy Isten létében kételkedni nem azt jelenti, hogy meg is tapasztaltuk az Igazságot.

Mindaddig, amíg az elme a tudatlanság ezen három tényezőjének bármelyikébe van süllyedve, képtelen megtapasztalni azt, aminek a kínai neve: Tao, ami az isteni, ami az Igazság, Isten, Allah, Brahma stb.”.

„AZ ELME PROJEKCIÓJÁNAK” FOLYAMATA:

„Olyan elmére van szükségünk, amelyik nem projektál, meg kell állítanunk a gondolkodás folyamatát. A projektáló elme kivetíti az álmait, azok pedig hiábavalóak és csalókák.

Amikor az mondom „projektáló Elme”, nem azokra a tervezési folyamatokra gondolok, amelyeket egy épületet, egy nagy hidat vagy egy utat tervező mérnök végez, nem; amikor a „vetítő elméről” beszélek, akkor bármely „intellektuális állatra” utalok. Nyilvánvaló, hogy a tudatalatti mindig vetít, nem csupán épületeket, házakat vagy a kondéron belüli dolgokat, nem; tisztázom: kivetíti a saját vágyait, a saját emlékeit, érzéseit, szenvedélyeit, gondolatait, tapasztalatait stb. A „vetítő Elme”, ismétlem, álmokat vetít, és világos, hogy ameddig létezik a tudatalatti, addig létezni fognak a projekciók is. Amikor a tudatalatti tudatossá változik, véget érnek a vetítések, többé már nem létezhetnek, eltűnnek…”

AZ ELME ÁBRÁZOLÁSI FOLYAMATAI:

„Az érzékek világa számára sokféle ábrázolás létezik; ezek a minket körülvevő tárgyak, élőlények stb.; azonban léteznek az elme ábrázolásai is.

Az elmében sokféle ábrázolás van jelen, amelyeket figyelembe kell vennünk. Tegyük fel, hogy az elménkben megvan egy általunk becsült barátunknak az ábrázolása. Valaki, lényegtelen, hogy ki, beszél nekünk erről a barátunkról, különböző pletykákat, rágalmakat stb. terjesztve róla; mi elhisszük a pletykát, és a barátunk ábrázolása az elménkben változást fog elszenvedni mindezen rágalmak hatására. Immáron nem azt a kedves, harmóniával és minden jóval teli egyént látjuk benne, hanem, az elménkben átveszi azt a képet, azt az alakot, amelyet mások alkottak róla, amely lehet egy haramia, rabló, kétszínű barát stb.… A következő éjjel ezen barátunkról álmodunk; az álmunk nem lesz többé békés, látni fogjuk, ahogyan megtámad minket, hogy erőszakosan fogunk reagálni, azt álmodjuk, hogy fegyverrel fog minket fenyegetni stb. Így hát, ezen barátunk képe bennünk teljesen más lesz, az ábrázolása teljesen megváltozik.

Látják, milyen súlyos dolog hinni a fecsegésnek, rágalmaknak, pletykáknak, feltételezéseknek stb.

Nyilvánvaló, hogy az elménkben Ábrázolások ezrei léteznek, amelyek megváltozhatnak, ha negatív beszélgetésekben veszünk részt, ha hitelt adunk a rágalmaknak, ha meghallgatjuk a mendemondákat stb. Ezért, és más okokból is, soha nem szerencsés hitelt adni az emberek negatív szavainak; ez súlyos dolog a pszichikum láthatatlan része számára.

Tehát nem csak a Pszichikai Aggregátumok (pszichikai hibáink élő megtestesülései) alkotják a terhet, amelyet bensőnkben hordozunk. Sohasem szabad megfeledkeznünk az elme ábrázolásainak ezen kérdéséről.”

MITŐL MŰKÖDIK AZ ELME?

A konokság egy hiba jelzésének a hangsúlyozása, és ezért pedig sohasem fáradhatunk meg azon tévedések okainak hangsúlyozásában, ami maga az Egó, az Önmagam. Nem érdekel, hogy az intellektuális állatok megsértődnek, mert az Egó ellen szólok; bármibe is kerüljön, konokul folytatom.

Minden személyben van egy energetikai központ, amelyet nem lehet elpusztítani a fizikai test halálával, és amely, a világ szerencsétlenségére, továbbél leszármazottainkban. Ez a központ az Én, én-magam, az önmagam. Nyomasztóan sürgető szükségünk van egy gyökeres változásra ezen ÉN-nek nevezett energetikai központban.

Sürgető eltávolítanunk az ÉN-t, hogy mindannyiunk bensőjében létrejöhessen egy mély, gyökeres, teljes és igazi változás. Ahogyan most állunk, amilyenek most vagyunk, így csupán saját magunk és társaink életét vagyunk képesek megkeseríteni.

Az Én meg akar telni kitüntetésekkel, erényekkel, pénzzel stb. Élvezeteket, hírnevet, presztízst keres stb., és bolondságában azon igyekszik, hogy bővüljön, hogy egy olyan egoista társadalmat alkosson, amelyben ne legyen más, csupán viták, erőszak, olthatatlan kapzsiság, mérhetetlen ambíciók, féktelenség, háborúk stb.

Sajnálatos módon, mi egy olyan társadalom tagjai vagyunk, amelyet az Egó teremtett. Egy ilyen társadalom hasztalan, ártalmas és káros. Csakis az ÉN-t gyökeresen kiirtva változhatunk meg gyökeresen, és csakis így változtathatjuk meg a világot.

Az elme az Én főhadiszállása. A főhadiszállást kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy mindannyiunkban valódi változás legyen.

Ha valóban gyökerestől ki akarjuk tépni az Egót, akkor sürgető lecsendesítenünk a memóriánkat, hogy az elme derűs legyen, hogy aztán nyugodtan gyakorolhassuk az önmegfigyelést, hogy megismerjük önmagunkat.

Önmagunkat kell szemlélnünk, de úgy, ahogyan valaki a zuhogó esőt szemléli és kiállja azt.

Idézetek Samael Aun Weor különböző műveiből.