A pszichológiai halál

A Gnosztikus Tanítás szintézise a Tudat Forradalmának Három Tényezőjében rejlik:

• Halál (pszichológiai)
• Születés (alkímiai)
• Áldozat az Emberiségért

Ha igazán törekszünk a mély önmegvalósításra, elengedhetetlen megértenünk a tudat forradalmának három tényezőjével való munkának a szükségességét. Ha bármelyiket is kihagyjuk a tudat forradalmának tényezői közül, az eredmény kudarc lesz.

A születés, a halál és az emberiségért való áldozat, íme a tudat forradalmának három alapvető tényezője.

Elengedhetetlen mélyen megértenetek az Én feloldásának szükségességét. Aki nem dolgozik minden létezésében az Én feloldásán, az egyre jobban és jobban degenerálódik...

Az Én feloldására a legjobb didaktikát az igazán megélt gyakorlati életben találjuk.

Az együttélés egy csodálatos tükör, ahol az Én-t a maga teljességében figyelhetjük.

A társainkkal való kapcsolatban a tudatalatti mélységeibe rejtett hibák spontán kivirágzanak, és felszínre törnek, mert a tudatalatti elárul minket, és ha az állandó éberség állapotában vagyunk, akkor megláthatjuk őket olyannak, amilyenek valójában.

Egy gnosztikus számára a legnagyobb öröm, ha felfedezi az egyik hibáját.

Felfedezett hiba, halott hiba; mikor felfedezünk egy hibát, úgy kell látnunk, mintha színpadon lenne, mint a moziban, viszont mindenféle bírálat vagy ítélet nélkül.

Nem elég, hogy intellektuálisan megértsük a felfedezett hibát; mély belső meditációba kell merülnünk, hogy a hibához az elme más szintjein is hozzáférjünk.

Az elmének sok szintje és mélysége van, és amíg nem értettünk meg egy hibát az elme minden szintjén, semmit sem csináltunk, és az egy kísértő démonként él tovább a saját tudatalattink mélyén.

Mikor egy hibát teljesen megértettünk, az elme minden szintjén, akkor az megsemmisül saját kis Énjével együtt, ami őt jellemzi, és kozmikus porrá hamvad az érzékfeletti világokban.

Így halhatunk meg pillanatról pillanatra, így hozhatunk létre magunkban egy állandó tudati központot, egy állandó gravitációs központot.

Minden emberi lény belsőjében, amelyik még nincs a degenerálódás utolsó stádiumában, ott van a Buddháta, a belső Buddhista princípium, a lelki anyag vagy nyersanyag, annak a létrehozásához, amit léleknek neveznek.

A többszörös én oktalanul pazarolja ezt a lelki anyagot, a különféle atomi robbanásaira az irigységnek, kapzsiságnak, gyűlöletnek, féltékenységnek, paráznaságnak, kötődéseknek, önteltségnek, stb. ...

Ahogy a többszörös Én pillanatról pillanatra meghal, a lelki anyag fel fog gyűlni a belsőnkben, egy állandó tudati központtá alakulva.

Így érhetjük el, hogy lassacskán önállósodjunk; „egótalanítva” önállósítjuk magunkat.

Tisztázzuk, hogy az önállóság nem minden; a betlehemi eseménnyel kell szupra-önállósodnunk.

Az Én megsemmisítésének a munkája nagyon komoly dolog, az elme minden szintjén mélyen kell tanulmányoznunk önmagunkat; az Én egy sokkötetes könyv.

Arra van szükségünk, hogy a tudatalattit tudatossá változtassuk, és ez csakis az Én eltávolításával érhető el.

Mikor a tudatos elfoglalja a tudatalatti helyét, akkor nyerjük el az, amit folyamatos tudatnak neveznek.

Akinek folyamatos tudata van, az minden pillanatban tudatosan él, és nem csupán a fizikai világban, hanem a felsőbb világokban is.

A jelenlegi emberiség 97%-ban tudatalatti, és ezért nemcsak a fizikai világban alszik mélyen, hanem az érzékfeletti világokban is, a fizikai test alvása során, és a halál után.

Szükségünk van az Én halálára, szükséges, hogy pillanatról pillanatra meghaljunk, itt és most, nem csak a fizikai világban, hanem a Kozmikus Elme valamennyi síkján.

Kegyetlennek kell lennünk magunkkal szemben, és az önkritika rendkívüli szikéjével fel kell boncolnunk az Ént.

Samael Aun Weor: Karácsonyi Üzenetek. Részlet „Az Én Feloldása” című fejezetből