Skip to content
Nt.M. Samael Aun Weor: Gnózis - Pszichológia - Alkímia - Asztrológia - Meditáció - Kabbala
Ha Krisztus ezerszer is újra megszületne Betlehemben, semmit sem használna, ha nem születne meg a szívünkben is.
VOPUS | Gnózis

A hét templom

Nyomtatás E-mail
Írta: Samael Aun Weor   

A HÉT TEMPLOM

Tökéletes házasság - VII.Fejezet (Samael Aun Weor)

Az ember egy test, Lélek és Szellemből álló hármas. A Szellem és a test között van egy közvetítő. Ez a Lélek. Mi, gnosztikusok, tudjuk, hogy a Lelket egy csodálatos öltözék borítja. Ez az Asztrális Test. Gnosztikus tanulmányainknak köszönhetően már tudjuk, hogy az asztrál a szervezetnek a mása, és számos csodás érzékkel van felruházva.

Leadbetter - A hét templom

A nagy tisztánlátók beszélnek a hét csakráról, Leadbeater úr pedig pompás részletességgel írja le azokat. Ezek a csakrák valójában az asztrális test érzékei. Az említett magnetikus központok bensőséges kapcsolatban állnak a belső elválasztású mirigyekkel.

Az emberi szervezet laboratóriumában hét anyag található, amelyek hármas idegi felügyelet alatt állnak. Az idegek a Háromszög Törvénye közegeként irányítják a Hét Mirigyet. A három, egymással kölcsönhatásban álló idegi kontroll a következő: az első az agy- és gerincvelői, a tudatos működések közege; a második a nagy szimpatikus idegrendszer, a tudatalatti működések közege; a harmadik a paraszimpatikus rendszer, avagy a bolygóideg rendszere, amely az elme irányítása alatt fékezi az ösztönös működéseket.

Az agy- és gerincvelői rendszer a Szentlélek trónja. A nagy szimpatikus rendszer az Asztrál hordozója. A bolygó-, avagy a paraszimpatikus hajtja végre az Elme parancsait. Bármely Kozmosznak az alapja a Három Sugár és a hét magnetikus központ, úgy a végtelenül nagyban, mint a végtelenül kicsiben is. „Ami fent van, az megvan lent is.”

A hét templom - a hét csakra

Az emberi szervezet hét legfontosabb mirigye képezi a Háromszög Törvénye által uralt hét laboratóriumot. Ezen mirigyek közül mindegyiknek megvan a megfelelője a szervezet egy-egy csakrájában. A hét csakra mindegyike szoros összefüggésben áll a gerincvelő Hét Templomával. A gerincvelő Hét Temploma uralja a nagy szimpatikus idegrendszer hét csakráját.

A Hét Templom intenzív működésbe lép, amint a Kundalíni felemelkedik a gerincvelő csatornájában. A Kundalíni az elektronokban lakozik. A bölcsek meditálnak rajta, a hívek imádják, a Tökéletes Házasság otthonaiban pedig a gyakorlatban dolgoznak vele.

A Kundalíni a szeminális atomokba zárt Szoláris Tűz, a Nap perzselő elektronikus szubsztanciája, amely, ha felszabadul, akkor egy roppant magasztos istenné alakít minket.

A Kundalíni emelkedését a gerincvelőben a szív tüzei irányítják. A Kundalíni a szív érdemeivel összhangban fejlődik, alakul és növekszik. A Kundalíni az Efézusbeli Templomba zárt elsődleges energia. Ez a Templom két ujjnyival a végbél felett és két ujjnyival a nemi szerv alatt található.

Az Isteni Tűzkígyó a maga Templomában bóbiskol, három és félszer feltekeredve. Amikor a Lunáris és a Szoláris Atomok kapcsolatba lépnek egymással a Triveniben, a farkcsont tájékán, akkor felébred a Kundalíni, mágikus erőink Tüzes Kígyója. Amint a Kígyó emelkedik a gerincvelőben, működésbe helyezi ezen Hét Templom mindegyikét.

A Muladára csakra

A gonádok (a nemi mirigyek) csakráit az Uránusz vezeti, viszont a tobozmirigyet, amely az agy felső tájékán található, a Neptunusz uralja. Ezen mirigypár között szoros összefüggés van, a Kundalíni pedig a Szent Tűzzel kell egyesítse őket, hogy elérjük a mély Megvalósulást.

Az Efézusbeli Templom egy négy ragyogó szirommal rendelkező lótusz. Ez a Templom tízmillió nap ragyogásával rendelkezik. A Bölcsek Elementális földjét ennek a Templomnak az erejével hódítják meg.

Szvadisztána csakra

A Kundalíni felemelkedése a prosztata tájékán működésbe helyezi a Smirnabeli Templomot. Ez a Templom adja meg számunkra az élet elementális vizeinek az uralását és a teremtés örömét.

Amikor a Szent Kígyó eléri a köldök tájékát, akkor képesek leszünk uralni a vulkánokat, mivel a bölcsek elementális tüze a Pergámumbeli Templomnak felel meg, amely a napfonatban található. Az említett központ uralja a lépet, a májat, a hasnyálmirigyet stb. Ennek a Pergámumbeli központnak tíz szirma van.

Manipura csakra

A Kundalíninek a szív tájékára emelkedésével lép működésbe a Thiatirabeli Templom, annak a tizenkét csodálatos szirmával. Ez a Templom hatalmat nyújt számunkra a bölcsek elementális levegője felett. Ennek a szívtájéki központnak a kifejlődése inspirációt, megérzést, intuíciót nyújt számunkra, és az asztrális testbe való tudatos kilépés erejét, valamint a test dzsinász állapotba helyezésének az erejét.

Anaháta csakra

A Jelenések második fejezete a testünk négy alsóbb Templomára vonatkozik. Ez az a négy központ, amelyeket az Alap, avagy az Alapvető, a Prosztatai, a Köldöki és a Szívbeli központ néven ismernek. Most pedig a Jelenések harmadik fejezetében említett három felsőbb magnetikus központot fogjuk tanulmányozni. A három felsőbb Templom a következő: a Sárdisbeli Templom, a Filadelfiabeli Templom, és végül a Laodiczeabeli.

A Kundalíni felemelkedése a teremtő gége magasságába, megadja az erőt, hogy meghalljuk a Felsőbb Világokban élő lényeknek a hangját. Ez a csakra a tiszta Akashával áll kapcsolatban. Az Akasha a hang közege. A gégecsakra a Sárdisbeli Templom. Amikor a Kundalíni megnyitja a Sárdisbeli Templomot, akkor ő igévé változva virágzik ki termékeny ajkunkon. A gégecsakrának tizenhat szép szirma van.

Vishudda csakra

Ennek az Akashai Központnak a teljes kifejődése lehetővé teszi számunkra, hogy a testünket akár a nagy Pralaya mély éjszakáinak az idején is életben tartsuk. A nagy Ige megtestesítése lehetetlen a Szent Kígyó felébresztése nélkül. Az ige közege pontosan az Akasha. Az ige számára ez olyan, mint az elektromosság számára a fémdrótok. Az igének szüksége van az Akashára, hogy megnyilvánuljon.

Az Akasha a hang közege. A Kundalíni az Akasha. Az Akasha szexuális. A Kundalíni szexuális. A magnetikus központ, ahol általában él a Kundalíni, tökéletesen szexuális, ahogyan azt bizonyítja az elhelyezkedésének a konkrét ténye is: két ujjnyival a végbélnyílás felett és két ujjnyival a nemi szerv alatt. (Négy ujjnyi széles a hely, ahol található.)

A Kundalínit fel lehet ébreszteni és teljesen ki lehet fejleszteni a szexuális mágiával. Ez az, amit az infraszexuálisok nem szeretnek. Ők saját magukat kiválónak érzik, és halálosan gyűlölik a szexuális mágiát.

A szexuális mágiáról tartott előadásunk meghallgatását követően, valaki azt mondva tiltakozott, hogy mi, gnosztikusok, így rontjuk meg a nőket. Ez a személy infraszexuális volt. A férfi az ellen tiltakozott, hogy mi a Regenerálódás Kulcsát tanítjuk, viszont a köztes nemiség ellen nem tiltakozott, sem a prostitúció ellen, sem az Onanizálás bűne ellen, és azt sem mondta, hogy ezek az emberek romlottak lennének. Tiltakozott a Regenerció Tana ellen, de a Degeneráció Tana ellen nem. Ilyenek az infraszexuálisok. Ők kimondhatatlanul felsőbbrendűnek érzik magukat minden rendes szexualitással rendelkező személynél. Ők tiltakoznak a Regeneráció ellen, a Degenerációt pedig védelmezik.

Az infraszexuálisok soha nem testesíthetik meg az Igét. Ők leköpik a Szex Szent Szentélyét, a törvény pedig mindörökre a Pokolba vetve bünteti őket. A Szex a Szentlélek Szentélye.

Amikor a Kundalíni eléri a szemöldökök közötti rész magasságát, akkor megnyílik a Filadelfiabeli Templom. Ez a Bölcsesség Szeme. Ebben a magnetikus központban lakozik a titkon lévő Atya. A szemöldökök közötti tér csakrája két alapvető szirommal rendelkezik, és nagyon sok ragyogó sugárral. Ez a központ az elme trónja. Egyetlen igazi tisztánlátó sem mondaná meg nekünk, hogy ő tisztánlátó. Egyetlen valódi tisztánlátó sem mondaná azt: „én láttam”. A Beavatott Tisztánlátó azt mondja: „mi úgy véljük”.

Ádzsna csakra

Minden tisztánlátónak szüksége van a Beavatásra. A Beavatást nélkülöző tisztánlátó nagyon súlyos tévedéseket kockáztat. A tisztánlátó, aki úgy él, hogy a látomásait mindenkinek elmeséli, a képességének az elvesztését kockáztatja. A bőbeszédű tisztánlátó egyúttal elveszítheti a mentális egyensúlyát is. A tisztánlátó hallgatag, szerény, alázatos kell legyen. A tisztánlátónak olyannak kell lennie, mint egy gyermek.

Amikor a Kundalíni eléri a tobozmirigy magasságát, akkor megnyílik a Laodiczeabeli Templom. Ez a lótuszvirág ezer ragyogó szirommal rendelkezik. A tobozmirigyet a Neptunusz befolyásolja. Amikor ez a Templom megnyílik, megkapjuk a többszörös látást, az intuíciót stb. A tobozmirigy bensőséges kapcsolatban áll a gonádok, vagyis a nemi mirigyek csakráival. Minél nagyobb mértékű a szexuális potencia, annál fejlettebb a tobozmirigy. Minél kisebb a szexuális potencia, annál kisebb a tobozmirigy fejlettsége. A nemi szerveken keresztül ható Uránusz és a tobozmirigyben át ható Neptunusz egyesülése elvezet bennünket a teljes Megvalósuláshoz.

Szahaszrára csakra

A Regeneráló Iskolákban (amelyeket oly halálosan gyűlölnek az infraszexuálisok), megtanítanak minket a gyakorlatban dolgozni az Uránusz és a Neptunusz Tudományával.

A TAU Ösvénye három ösvényt foglal magába, ez pedig a negyedik. Sokat beszéltek a Négy Útról. Mi, gnosztikusok, teljesen tudatosan járjuk a Negyedik Utat. A szexuális aktusban a fizikai test brutális ösztöneit akarattá transzmutáljuk, az asztrál szenvedélyes érzelmeit szeretetté, a mentális impulzusokat megértéssé; mi pedig, szellemkén végezzük el a Nagy Művet. Így járjuk a gyakorlatban a Négy Utat. Az első úthoz nem kell fakírrá válnunk, sem szerzetessé a második úthoz, sem tudóssá a harmadikhoz. A Tökéletes Házasság útja lehetővé teszi, hogy magának a szexuális aktusnak az ideje alatt járjuk a négy utat.

A Jelenések első hét verse a farkcsonti központról beszél. Ebben a központban található az Efézusbeli Templom. Ebben a teremtő központban található három és félszer feltekeredve a Tüzes Kígyó. Aki felébreszti és felemeli a gerincvelőben, az megkapja a Lángoló Kardot, és akkor belép a Mennybe.

A Kígyóban rejlik az ember megváltása, de ügyelnünk kell a Kígyó ravaszságával. Szemlélnünk kell a tiltott gyümölcsöt, és áhítanunk kell az aromáját, de emlékezzetek arra, amit Jehova Úr mondott: „a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz”. Örvendenünk kell a szerelem örömének és imádnunk kell a nőt. Egy szép festmény elbűvöl, egy szép zenei tétel az extázisba repít, de egy szép, imádni való nő felkelti a vágyat, hogy az aktusban birtokoljuk őt. Ő az Isten-Anya élő ábrázolása. Az imádott lénnyel a szexuális aktusnak megvannak a maga vitathatatlan élvezetei. A szexuális élvezet az embert megillető jog. Élvezzétek a szerelem örömeit, de ne öntsétek ki a magot; ne tegyetek szentségtörést; ne legyetek paráznák. A szűziesség istenné változtat minket, a paráznaság pedig démonná alakít.

Dr. Krumm Heller - A hét templom, a hét csakra

Krumm Heller azt mondta: „A széthiánusok a nagy fényt imádták, és azt mondták, hogy a Nap, a kiáradásaiban fészket hoz létre bennünk és létrehozza a Kígyót”. A nasszénusok (A nasszénusok egy olyan gnosztikus szekta volt, amelynek a neve a héber „naasz” (kígyó) szóból ered, ezért hívták őket a „kígyó imádóinak” - szerk.) azt mondták: „Ti mindannyian istenek lesztek, hogyha kiléptek Egyiptomból és átkeltek a Vörös Tengeren”. Krumm Heller a „Gnosztikus egyház” művében azt meséli, hogy ennek a gnosztikus szektának a szent tárgya egy Kehely volt, amelybe Benjámin magját helyezték. Huiracocha szerint ez a bor és a víz egyvelege volt. Krumm Heller Nagymester azt mondta, hogy a nasszénusok oltárairól sohasem hiányzott a Szexuális Kígyó szent jelképe. Valóban igaz, hogy „a Mózest kísérő hatalom, ez az erő lett felemelve a botra, amely aztán magává a bottá változott át. Bizonyos, hogy a kígyó volt az, aki a többi kígyóhoz szólt és, aki megkísértette Évát”.

A bölcs Huiracocha, a „Gnosztikus egyház” c. művének egy másik fejezetében azt mondja: „Mózes a pusztában megmutatta a népének a botra felemelt Kígyót, és azt mondta, hogy aki használni fogja ezt a Kígyót, annak nem esik bántódása az úton”. Mózes minden csodás hatalma a Kundalíni Szent Kígyójában rejlik. Mózes nagyon sokat gyakorolta a szexuális mágiát, hogy felemelje a botra a Kígyót. Mózesnek volt felesége.

Az elmúlt évszázadok mindent átható homályában a Nagy Misztériumok magasztos és zord Hierofánsai féltékeny őrzői voltak a Nagy Arkánumnak. A Főpapok némasági fogadalmat tettek, a Tudomány Tabernákulumának a kulcsa rejtve volt a nép szeme elől. Kizárólag a Főpapok ismerték és gyakorolták a szexuális mágiát. A Kígyó Bölcsessége képezi a Nagy Misztériumok alapját. Ezt művelték Egyiptom, Görögország, Róma, India, Perzsia, Trója, az azték Mexikó, az inka Peru stb. Misztériumiskoláiban. stb. 

Krumm Heller azt meséli, hogy „Homérosznak egy Démétérhez szóló énekében – amelyre egy orosz könyvtárban bukkantak rá – megfigyelhető, hogy minden egy nagy transzcendenciájú fiziológiai-kozmikus cselekvés körül forog”. Az isten-ember ősi énekében, amelyet a régi Trója és Akhilleusz dühe zengett, világosan látható, hogy a szexuális mágia képezi az eleusziszi nagy Templom szegletkövét.

A meztelen táncok, a templom elbűvölő zenéje, a részegítő csók, a titkos aktus rejtélyes varázsa Eleusziszt az imádatra méltó istenek és istennők paradicsomává változtatták. Akkoriban senki sem gondolt „disznóságokra”, csakis szent és magasztos dolgokra. Senki sem merte volna megszentségteleníteni a templomot. A párok képesek voltak időben visszavonulni, hogy elkerüljék a Szent Bor kiöntését.

Egyiptomban a férfi princípium, Ozirisz szemtől szemben áll Ízisszel, az örökkévaló és imádatra méltó női princípiummal. Kem ezen napperzselte országában a teljes tökéletesség Ura szintén dolgozott a Nagy A.Z.F. Arkánummal, mégpedig a beavatás felkészülési szakaszában, mielőtt megkezdte a küldetését. Ez így áll a Természet emlékezetében megírva.

Vénusz és Mars

Föníciában hevesen szerette egymást Héraklész és Dágon; Attikában Pluto és Perszephoné; viszont, ahogyan Krumm Heller doktor mondta, náluk már nyíltan beszélnek a phallusról és az uterusról; „ez a Görög Misztériumokban a Lingam-Jóni”.

Egyiptom Főpapjai, az Atlantisziak által művelt ősi bölcsesség örökösei, a nagy Íbisz-Thot istent erekcióban lévő nemi szervvel ábrázolták, és azt meséli Krumm Heller, hogy Íbisz-Thot isten azon merev phallusára a következő mondat volt felírva: „Az észt adó”. A felirat mellett dicsőn ragyogott egy lótuszvirág.

A Szent Egyiptom régi bölcsei az évezredes falakra a Szexuális Vipera isteni szimbólumát vésték.

A szexuális mágia titka kimondhatatlan volt. Ez a Nagy Arkánum. Azon szerencsétleneket, akik kifecsegték a kimondhatatlan titkot, halálra ítélték. Egy kövezett udvarra vezették őket, egy krokodilbőrökkel és megfejthetetlen hieroglifákkal borított évezredes fal elé, levágták a fejüket, kitépték a szívüket, az átkozott hamvaikat pedig a négy égtáj felé szórták szét.

Cazotte jut most eszünkbe, a nagy francia költő, aki a francia forradalom idején nyaktiló alatt végezte. Ez a férfi egy híres lakomán megjövendölte a saját halálát, és Beavatott nemesek egy csoportjának a végzetes sorsát, akik a Nagy Arkánum közzétételét tervezték. Egyeseknek nyaktilót jövendölt, másoknak tőrt, mérget, börtönt, száműzetést. A jövendölései tökéletes pontossággal teljesedtek be.

Bárki, aki a középkorban kifecsegte a Nagy Arkánumot, rejtélyes körülmények között halt meg, vagy Nesszosz ingek által, vagy mérgezett szappanok miatt, amelyeket éppen a születésnapjára küldtek az elítélt ajtajához, vagy illatosított csokroktól, vagy tőr által.

A Nagy Arkánum minden hatalomnak a kulcsa és minden birodalomnak a kulcsa. A Természet erői tombolni kezdenek az őt uralni próbáló vakmerők ellen. A nagy Hierofánsok elrejtik a titkot, az isteni Királyok pedig egyetlen halandónak sem nyújtják át a titkos erők kulcsát. Szerencsétlen, boldogtalan az a halandó, aki a szexuális mágia kulcsát megkapva nem képes azt felhasználni. Számára jobb lett volna, hogyha meg sem születik, vagy ha malomkövet köt a nyakába és a tenger mélyébe veti magát.

A Természetnek nem áll érdekében az Ember Kozmikus Megvalósulása, sőt mi több, ez a dolog a saját érdekeivel ellentétes. Ez az oka annak, hogy minden erejével ellenszegül a vakmerőnek, aki uralni próbálja őt.

Khadzsuráhó - Alkímia, Szexuális Mágia

Alkalmas itt megemlítenünk egy érdekes adomát: Egyszer a tengerparton sétált egy szegény vámszedő. Hirtelen figyelmes lett valamire. A Karib-tenger haragos hullámaitól korbácsolt homokban meglátott egy bőrtárgyat. Az ember közelebb ment, és nagy csodálkozására egy kis fekete bőrtáskát vagy kis bőröndöt talált. Azonnal a kikötő kapitányához ment és átadta a felettesének a tárgyat. Miután elvégezte a feladatát, hazament. Amikor másnap reggel munkába ment, a felettes tiszt nagyon haragos volt, húsz garast adott a férfinak és közben azt mondta: Te gyengeelméjű, ezt érdemled; fogd ezt az érmét és akaszd fel magad; nem érdemled meg az életet; végy ezen a húsz garason kötelet és kösd fel magad egy fára! Rádtalált a szerencse, te pedig semmibe vetted. A táskában vagy bőröndben, amit nekem adtál, majdnem egymillió dollár volt. Fuss el innen! Menj innen, te szerencsétlen! Nem érdemled meg, hogy élj!

Valójában ez a végzetes sorsa mindazoknak, akik nem képesek élni a Nagy Arkánum roppant értékes kincsével. Ők nem érdemlik meg az életet. Amióta világ a világ, még soha nem tanították a szexuális mágia Nagy Arkánumát, mi pedig most nyilvánosságra hozzuk. Szerencsétlenek azok, akik miután rátaláltak a Királyok Kincsének az útjára, úgy gondolkodnak, mint a példabeli vámszedő! A Nagy Arkánum kincse még az őr által talált kincsnél is sokkal többet ér. Ezt a dolgot semmibe venni valóban gyengeelméjűségre utal.

A Kundalíni felébresztéséhez szükség van egy nőre. Azonban figyelmeztetnünk kell, hogy a Beavatottnak a szexuális mágiát csakis egyetlen nővel szabad gyakorolnia. Akik különböző nőkkel gyakorolják a szexuális mágiát, a házasságtörés bűnét követik el. Azok nem képesek haladni ezen tanulmányokban. Sajnos vannak bizonyos egyének, akik a szexuális mágiát ürügynek használják a nők elcsábítására. Ők a templom szentségtörői. Az ilyen fajta férfiak elkerülhetetlenül fekete mágiába esnek. Figyelmeztetjük a nőket, hogy nagyon vigyázzanak az ilyen züllött szexualitású személyekkel.

Úgyszintén van sok olyan nő is, aki az úgymond mély Megvalósulás ürügyén akármelyik férfi mellé odaszegődik. Ezek a szenvedélyes nők csakis a testi vágyak kielégítését akarják. A világ még mindig csak a világ, és amikor nyilvánosságra hoztuk a Nagy Arkánumot, akkor, ahogyan az várható volt, megjelentek azok a disznók, akik lábbal tiporják Tant és aztán a Bölcsesség Kenyerétől megmérgezve halnak meg. A szexuális mágia kultuszát csakis férj és feleség gyakorolhatja.

Tisztázzuk ezt a dolgot, hogy elkerüljük a testi csábításokat és rablásokat, és a szent szenvedélyes kicsapongásokat.

A Szexuális erő borzasztó fegyver. A tudósok nem voltak képesek rátalálni az elektromosság eredetére. Mi kijelentjük, hogy az elektromos energia okát az egyetemes szexuális erőben kell keresnünk. Ez az erő nem csupán a nemi szervekben található meg, hanem a Világegyetem valamennyi atomjában és elektronjában is. A Nap fénye a szexualitás terméke. Egy hidrogén atom szexuálisan egyesül egy szén atommal, hogy napfényt hozzon létre. A hidrogén hím, a szén pedig nőstény. A kettő szexuális egyesüléséből keletkezik a napfény. Nagyon érdekesnek bizonyulnak a szénre vonatkozó tanulmányok. Ezek a folyamatok képezik a fény viselősségét.

Az elektromosság causa causarumát az Egyetemes Kígyózó Tűzben kell keresnünk. Ez a Tűz az elektronokban lakozik. A bölcsek meditálnak rajta, a misztikusok imádják, akik pedig a Tökéletes Házasság ösvényét követik, azok a gyakorlatban dolgoznak vele.

A Szexuális erő a Fehér Mágusok és a Fekete Mágusok kezében borzasztó fegyvert képez. A gondolkodás bevonzza a gerincvelőbe a szexuális folyadékot, hogy annak a megfelelő zsebeiben raktározódjon el. Ennek a folyadéknak a végzetes kiöntésével Szoláris Atomok milliárdjai vesznek el. A szexuális összehúzódó mozgás, amely a mag kiöntését követi, az ember atomi poklaiból Sátáni Atomok milliárdjait gyűjti be, amelyek átveszik az elveszített Szoláris Atomok helyét. Így zajlik a folyamat, amellyel kialakítjuk magunkban az Ördögöt.

Krisztus, Kundalíni, A Nagy Arkánum, Szexuális Mágia

Amikor megfékezzük magunkban a szexuális impulzust, akkor a csodálatos folyadék visszatér az asztráltestbe, megsokszorozva a leírhatatlan ragyogást. Így zajlik a folyamat, amellyel kialakítjuk magunkban Krisztust. Így hát, a szexuális energiával alkothatjuk meg belül, önmagunkban Krisztust vagy az Ördögöt.

Megtestesült Kozmikus Krisztusi minőségében, a Nagy Mester azt mondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere; Én vagyok az élő kenyér. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.” „A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban”.

Krisztus a Szoláris Lélek, a Nap élő Szelleme. Ő a saját életével készteti növekedésre a búzakalászt, a szemben, a magban pedig megmarad bezárva a Szoláris Logosz teljes hatalma. Akár egy szépséges dobozban, bármely növényi, állati vagy emberi magban ott van bezárva a Szoláris Logosz Krisztusi szubsztanciája.

A teremtő energiát visszavezetve befelé és felfelé, kikel bennünk, megszületik bennünk egy csodálatos gyermek, egy Krisztifikált Asztrális Test. Ez a jármű Halhatatlanságot ad nekünk. Ez a mi közvetítő Kresztoszunk. Ezzel a járművel érhetjük el a titkon lévő Atyát. „Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam”, mondta a Teljes Tökéletesség Ura. 

Krisztus a kereszttel

A halandók által birtokolt asztrális árny nem más, mint egy emberi nyersöntvény. Még csak egységgel sem rendelkezik. Ezen kísértet külsőben fészkelnek a démonok és az aljas, undorító vén boszorkák. Ebben az asztrális rémképben él az Én (az Ördög). Ez egy Pokoli Légió. Az Én egy Légió. Ahogyan egy testet atomok sokasága épít fel, úgy alkotja az Ént sok millió intelligens, ördögi Én, undorító, egymással verekedő démonok. Amikor egy személy meghal, akkor ezzé válik: egy „Légió”. Maga a személy elporlad. Csakis ez a dolog marad élő: az Én-ek Légiója.

A tisztánlátók a holtakat általában különféle öltözékekben látják és egy időben több különböző helyen. A személy úgy tűnik, mintha több személlyé változott volna; egy Légió. Amikor viszont elértük, hogy megszülessen bennünk a Krisztusi Asztráltest, akkor a halál után ebben a sziderális testben élünk tovább. Akkor valóban halhatatlanok vagyunk.

A Krisztifikált Asztráltestet birtokló személyek csoportja a halált követően éber Tudattal marad. A holtak általában alvó Tudattal élnek tovább a halált követően. A halál valójában a visszatérés a magzati fogantatáshoz. A halál a visszatérés a magba. Bárki, aki meghal, teljesen öntudatlanul, alva tér vissza ismét az anyaméhbe.

 

Az emberek még csak a Lelket sem testesítették meg. Az emberek Lelke dezinkarnálódott. Az emberek csak egy Lélek-embriót inkarnáltak. A rossz emberek még ezzel a Lélek-embrióval sem rendelkeznek. Csakis egy Krisztifikált Asztráltestet birtokolva testesíthetjük meg a Lelket. Az átlagos emberek csupán az Én hordozói. Minden egyes halandónak Légió a neve.

Csakis a szexuális mágiával érhetjük el, hogy megszülessen bennünk a Krisztusi Asztrál. A kísértés a Tűz, a győzelem a kísértés felett pedig a Fény. „A megfékezett vágy az Asztrális folyadékot a tobozmirigy felé emeli, és ezáltal születik meg bennünk, belül az Ádám-Krisztus, az Emberfeletti Ember.”

A közösülés elvégzéséhez izgatva nemi szervet, a mag megsokszorozódik. Amikor ezt nem öntik ki, akkor transzmutálódik és istenné változtat minket.

A Szexuális Tűz az a kard, amellyel a Belső Isten a sötétek ellen harcol. Bárki, aki gyakorolja a szexuális mágiát, megnyitja a Hét Templomot.

Aki a Kundalínivel való munkát követően kiönti a magot, elkerülhetetlenül hibába esik, mert a Kundalíni akkor a hiba nagyságának a függvényében egy vagy több csigolyányit ereszkedik. Addig kell harcolnunk, ameddig el nem érjük a tökéletes szűziességet, „ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz”.

A szeminális rendszerből felemelkedő gőz megnyitja a gerincvelő alsó nyílását, hogy a Szent Kígyó behatolhasson oda. Ez a nyílás a közönséges embereknél zárva található.

A Fekete Mágusok szeminális gőze az Alvilág felé irányul. A Fehér Mágusok szeminális gőze az ég felé irányul.

Megnyitni az Efézusbeli Templomot azt jelenti, hogy felébresztjük a Kundalínit. Ennek a központnak a színe piszkos vörös a szabadosoknál, vöröses-sárgás a Beavatottnál, és vöröses-kékes, bíbor színű a Beavatott misztikusnál.

A szeminális rendszerből emelkednek fel a Szoláris és a Lunáris Atomok. A szeminális gőzök alapját a Nap és a Hold Atomjai képezik. A szeminális gőzök energiává transzmutálódnak. Az energiák pozitívvá és negatívvá, szolárissá és lunárissá bipolarizálódnak. Ezek az energiák az Ida és a Pingala szimpatikus csatornákon keresztül emelkednek fel a Kehelyig. A Kehely az agy. A két szimpatikus csatorna, amelyeken a teljes mértékben energiává alakított mag emelkedik fel, a Jelenések két tanúja, a templom két olajfája, a két gyertyatartó, amelyek a Föld Ura előtt állnak, a két Kígyó, amelyek Mercurius Caduceusára vannak feltekeredve. Amikor ezek a farkukkal összeérnek, akkor a Szoláris és a Lunáris Atomok kapcsolatba lépnek egymással a farkcsontban, a Triveni közelében. Akkor ébred fel a Kundalíni.

Mágikus erőink Tüzes Kígyója kilép a hártyás zsebből, amelybe be volt zárva, és a Kehelyig (az agyig) emelkedik fel a gerincvelőn keresztül. A gerincvelőből kilépnek bizonyos idegszálak, amelyek összekötik a gerincvelővel a hét csakrát, avagy a szimpatikus fonatot. A Szent Tűz működésbe helyezi a hét magnetikus központot. A Kundalíni csodálatosan irányítja mind a hét csakrának a működését. Mindezeket egy bottal ábrázolhatnánk, amelyik hét, illatos és szép rózsával rendelkezik. A bot jelképezné a gerincvelőt, a hét rózsa pedig a hét csakrát, avagy magnetikus központot jelképezné. Ennek a hét Tüzes Rózsának a szára azok a finom szálak, amelyek összekötik őket a gerincvelővel.

A magban a Fény Hatalmai harcolnak az Árnyak Hatalmaival.

A Tűz megtestesülése a Tökéletes Házasság legnagyszerűbb eseménye. A központ, amelyben a Kígyó fel van tekeredve, négy szirommal rendelkezik, amelyekből csak kettő van működésben. A Beavatással működésbe lép a másik kettő is. A prosztatacsakrának hét nagyon szép színe van: vörös, narancssárga, sárga, zöld, kék és ibolya. Ez a Smirnabeli Templom. Ez a központ rendkívül fontos a mágus számára. Ezzel a központtal uraljuk a szexuális aktust. Ez a Gyakorlati Mágia magnetikus központja.

A harmadik központ a Pergámumbeli Templom. Ez az érzelmek agya. Mi rendelkezünk egy valóságos drótnélküli adóvevővel az emberi szervezetben. A vevőközpont a köldök központja. Az adóantenna a tobozmirigy. Azoknak a mentális hullámai, akik ránk gondolnak, a köldöki központba érkeznek meg, vagyis az érzelmek agyába, aztán pedig az agyba kerülnek, ahol tudatosodnak ezek a gondolatok.

Minden csodálatot megérdemel a Thiatirabeli Templom, a negyedik központ. A szív, avagy a Szív-Központ bensőséges kapcsolatban áll a Naprendszer szívével. Az ember egy miniatűr Világegyetem. Hogyha a Világegyetemet szeretnénk tanulmányozni, akkor tanulmányozzuk az embert. A Világegyetemben mindent felfedezünk. Az emberben felfedezzük a Világegyetemet.

Ha távolról nézzük a Naprendszert, akkor valójában egy dicső embernek tűnik, aki a megváltoztathatatlan Végtelenben sétál. Ott minden kor a leírhatatlan zene egyik élő alakjává változott, a Szférák Zenéjévé. Ennek az égi embernek az érzékelésében egy pillanat nyolcvan évet jelent. Ennek az égi embernek a szíve valójában a napkorong középpontjában található. Akik képesek tudatosan és pozitívan utazni az asztrális testben, azok meglátogathatják ezt a templomot.

Egy hatalmas, az éjszakánál is sötétebb szakadék vezet a Szentélyhez. Keveseknek van bátorsága leereszkedni azon a végzetes szakadékon keresztül. Ennek a szoláris szakadéknak a rémisztő mélységeiben rettentő dolgokat lehet észlelni: emésztő lángokat, a rejtély rémületét. Akiknek van bátorságuk leereszkedni, azok ott rátalálnak a Szentély előcsarnokára. Egy Adeptus megáldja őket egy olajfa ágával. Boldogok, akik elérik, hogy beengedjék őket a titkos helyre. Egy szűk folyosó vezeti a szeretett tanítványt a Szentély titokzatos helyére. Ez a Naprendszer szíve. Ezen a helyen él a Hét Szent. Ők a Hét Napsugár Irányítói. A legfontosabb dolog Kundalíninek, avagy a Kígyózó Tűznek a sugara, amely erősen szikrázik a hajnalhasadások pillanataiban. Minden Tökéletes Párnak hajnalban kell gyakorolnia a szexuális mágiát.

A Naprendszer egy nagy Lénynek a teste. Ez maga a teljes tökéletesség. Ennek a nagy Lénynek a szíve a Nap. A szívcsakra tizenkét szirommal rendelkezik, hat aktívval és hat inaktívval. A Szent Tűzzel mind a tizenkét szirom működésbe lép. Az erőteljes imádságon keresztül kell hatnunk a szívre. Az ötödik központ a Sárdisbeli Templom. Ez a teremtő gége központja. Ez a tizenhat szirommal rendelkező lótusz. Amikor az emberi lény a Tűz által működésbe helyezi ezt a lótuszt, akkor megkapja a mágikus hallást.

A Szent Tűz teremtővé válik a nyakban. Az angyalok a szó hatalmával teremtenek. A Tűz kivirágzik az igévé változott termékeny ajkakon. A Beavatott képes lesz bármit megteremteni a gondolatával, aztán pedig materializálni azt a szó által. A mágikus hallás képességének ezt a dolgát helytelenül határozták meg az okkultisták. Figyelmeztetnünk kell, hogy aki rendelkezik a mágikus hallással, az valójában meghallhatja, fizikailag felfoghatja, vagy jobban mondva a fizikaihoz hasonló módon érzékelheti a belső hangokat. A mágikus hallás lehetővé teszi, hogy halljuk az Angyalokat.

Amikor a teremtő energia teljesen felemelkedik az agyba, akkor az angyali állapotba emel fel bennünket. Akkor a szó hatalmával teremtünk.

Eddig a pontig nem lehet a Természet gépies evolúciójával eljutni. Az evolúció az egyetemes élet mozgása, ez azonban senkit sem fog az angyali állapotba vezetni. A Természetnek nem áll érdekében az Emberfeletti Ember. Őbenne megvan minden lehetőség, de az Emberfeletti Ember ellentétes az ő teremtő érdekeivel. A Természet legborzasztóbb erői szegülnek ellen az Emberfeletti Ember megszületésének.

Az Angyal, az Emberfeletti Ember a Tudat egy csodálatos Forradalmának az eredménye. Senkinek sem kötelező az egyént segítenie ebben a Forradalomban. Ez mindenkinek egy rendkívül bensőséges ügye. A kérdés tökéletesen szexuális. Ki kell vonnunk a kardot a hüvelyből és harcolnunk kell a Természet borzasztó erői ellen, amelyek ellenszegülnek az Emberfeletti Ember születésének.

Amikor a Szent Tűz megnyitja a homlokcsakrát, a Filadelfiabeli Templomot, a maga két szirmával és határtalan ragyogásával, akkor képesek leszünk tisztánlátó módon látni. A hétköznapi világ megszokta az elméletieskedő életet, és képes olyan dolgokra esküdni, amelyeket soha nem látott. Fel kell ébresztenünk a tisztánlátást, hogy meglássuk a nagy belső valóságokat. A homlokcsakra az elme trónja. Amikor a tanulmány és a tisztánlátás kiegyensúlyozottan és harmonikusan halad, akkor tulajdonképpen az igazi ismeret templomában élünk.

Sokan állítják azt, amit olvastak, a kölcsönvett tanításokat ismétlik. Az ilyen fajtájú emberek azt hiszik, hogy tudnak, de soha nem látták azt, amiről olvastak; papagájként ismételnek. Ez minden. Ezek az emberek semmit sem tudnak. Tudatlan emberek. Művelt tudatlanok. Az Ismeréshez előbb Lenni kell. A tisztánlátás a Lény Szeme. A Lét és az Ismeret kiegyensúlyozottan, egymással párhuzamban kell haladjon. Akik nagyon sokat olvastak az okkultizmusról, tudósnak érzik magukat. Ezek a szerencsétlen emberek, hogyha semmit sem láttak abból, amit olvastak, gondolhatjátok, hogy egyáltalán semmit sem tudnak.

A világban mindenféle látnokot találni. Az igazi tisztánlátó sohasem mondogatja itt is, ott is, hogy ő tisztánlátó. Amikor az okkultizmus bármely tanulójának része van az első tisztánlátási látomásokban, hajlamos azt mindenkinek elmesélni. A többiek akkor kinevetik, és mivel az emberek negatívak, a kezdő végül elveszíti a mentális egyensúlyát. A Beavatás nélküli tisztánlátás a tanulókat tévedésbe vezeti, sőt, akár a rágalmazás és a szidalmak bűnébe is; néha még az emberölésbe is.

Amikor valakiben fel-felvillan a tisztánlátás, akkor ha például az asztrálban a feleségét látja, amint egy barátjával házasságtörést követ el, és ha a látnoknak nincs meg a Beavatása, ha féltékeny, akkor akár meg is ölheti a barátját vagy a feleségét, még ha az a szegényke egy szent is, még ha a barátja igazi és hű szolgálója is. Figyelembe kell venni, hogy az asztrálban az emberi lény egy légió, és minden egyes többszörözött Én megismétli az előző életekben elkövetett cselekedeteket. A Fehér Páholy nagy Mestereit rágalmazták a látnokok.

Bármely Mesternek van egy hozzá teljesen hasonlító képmása. Hogyha a Mester a szűziességet tanácsolja, akkor a mása a paráznaságot. Ha a Mester jótetteket végez, akkor a mása rossz tetteket végez. Pontosan az ellentéte. Mindezen dolgoknak köszönhetően, mi csakis azokban a tisztánlátókban hihetünk, akik elérték a Felsőbb Misztériumok Ötödik Beavatását. Különben figyelembe kell venni, hogy a Felsőbb Misztériumok Ötödik Beavatása előtt az emberi lény még nem rendelkezik a Krisztifikált Járművekkel, amelyek a Belső Isten templomaként szolgálhatnának. Sem a Lélek, sem Krisztus nem léphetnek be az olyan emberekbe, akiknek a járművei nincsenek elrendezve.

Előbb a Léleknek kell belépnie a járműveikbe, aztán pedig a belső Krisztusnak. Krisztus a Lélekké változik, a Lélek pedig Krisztussá. Ebből az isteni és emberi egyvelegből jön létre az Ember Fia, az Emberfeletti Ember, az Ádám-Krisztus.

Nem lehetnek csalhatatlanok azok az emberek, akiknek a járművei még nincsenek elrendezve. A rendezett belső járművek nélküli látnokok nagyon súlyos hibák elkövetésének vannak kitéve. Az ő asztrális kísértetében a szexuális mágia által meg kell szülessen egy Krisztifikálódott Asztrális jármű. Végül pedig a Lélek számára meg kell teremtenünk egy igazi Kauzális Testet. A bábból ki kell lépnie a lepkének; az asztrális kísértetből ki kell lépnie az új Asztrálnak, a Krisztusi Asztrálnak.

A mentális bábból, avagy a mentális fantomból jön elő a Krisztus-Elme. Az utolsóként megszülető dolog pedig a Krisztus-Akarat. Az Akarat értékes teste. Ezt a pontot elérve az emberi lény már valós létezéssel rendelkezik, mivel megtestesítette a Lelket. Ettől a pillanattól fogva felkészülhet a belső Krisztus megtestesítésére.

Aki nem testesítette meg a Lelket, annak nincs valódi létezése. Ő az Én-ek egy légiója, amelyek az ember testén keresztüli megnyilvánulásért harcolnak. Időnket az „Én iszom” cselekszik, máskor az „Én dohányzom”, az „Én gyilkolok”, az „Én lopok”, az „Én szerelembe esek” stb. Ezen Én-ek között konfliktus van. Ezért látjuk azt, hogy sokan felesküsznek a Gnosztikus Mozgalomra, aztán pedig meggondolják magukat, és a Gnózis ellenségének vallják magukat. A Gnózisnak hűséget esküdő Én helyét átveszi egy másik, amelyik gyűlöli a Gnózist. A nőnek imádatot esküdő Én helyét átveszi egy másik Én, amelyik megveti. Az Én a démonok légiója. Hogyan is bízhatnánk azon tisztánlátókban, akik még nem testesítették meg a Lelket. Az az ember, aki még nem testesítette meg a Lelket, még nem rendelkezik erkölcsi felelősséggel. Vajon bízhatnánk-e a démonokban?

A Gnózis tanulói nagyon kell vigyázzanak azokkal, akik ide-oda kószálnak, „mert tisztánlátónak nyilvánítják magukat és jövendölnek az embereknek”. Az igazi tisztánlátó soha nem mondja azt, hogy ő tisztánlátó. A Felsőbb Misztériumok Ötödik Beavatásának a Mesterei nagyon alázatosak és hallgatagok. Az okkultizmus egyetlen tanulója sem Mester. Csupán azok az igazi Mesterek, akik már elérték a Felsőbb Misztériumok Ötödik Beavatását. Az Ötödik Beavatás előtt még senki sem Mester.

Az utolsóként kinyíló lótusz a Laodiczeabeli Templom. Ennek a lótuszvirágnak ezer szirma van. Ez a lótuszvirág dicsőségesen ragyog a Szentek fején. Akkor nyílik ki ez a csodálatos virág, amikor a Kundalíni eléri a tobozmirigyet. Ez a Sokoldalú Látás Szeme, a Gyémántszem. Ezzel a képességgel tanulmányozhatjuk a Természet Emlékeit. Ez a Szellem isteni Szeme. A Szent Kígyó aztán a tobozmirigytől a Bölcsesség Szeméig halad, ami a szemöldökök között helyezkedik el. Aztán az orrtő magnetikus mezejébe hatolunk. Amikor eléri az Atyának ezen a helyen található Atomját, akkor következik a Felsőbb Misztériumok Első Beavatása.

Senki sem lesz Mester pusztán azon egyszerű oknál fogva, hogy megkapta a Felsőbb Misztériumok Első Beavatását. Ez még csak egy olyan embert jelent, aki belépett a Nirvánába vezető áramlatba. A tanulónak egymás után, sorban fel kell emelnie a Hét Kígyót.

A Második Kígyó a Vitális Testhez tartozik, a Harmadik az Asztrálishoz, a Negyedik a Mentálishoz, az Ötödik a Kauzálishoz. A Hatodik és a Hetedik Kígyó a Tudat-Lélekhez és a Szentlélekhez tartoznak. A Hét Kígyó mindegyikének a Felsőbb Misztériumok egy-egy Beavatása felel meg. Hét Kígyó van: két hármas csoport, a Hetedik Tűznyelv magasztos megkoronázásával, amely egyesít minket az Eggyel, a Törvénnyel, az Atyával. A Kozmikus Tudat minden egyes világában meg kell nyitnunk a Hét Templomot. A Beavatás során az elszántnak meg kell kapnia Krisztus stigmáit. A belső járműveink mindegyikét Keresztre kell feszíteni és Stigmatizálni kell. A stigmákat az ember az érdemei függvényében kapja meg. Minden egyes stigmának megvannak a maga ezoterikus próbái. Az első stigmákat a kézre kapják meg, a hozzá tartozó próbák pedig nagyon fájdalmasak.

A drágakövek úgyszintén fontos szerepet játszanak a Beavatásban: „És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd; az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist”. (Jel. 21:19-20).

A Jelenések azt mondja: „Én vagyok az Alfa és az Omega. És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Én vagyok az Alfa és az Omega. Boldogok azok, a kik ruháikat a megmosták az ő ruháikat (a Hét Testet), és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében (a Krisztusi Magban), hogy bemehessenek a kapukon a városba”. De valójában milyen kevesen is vannak azok, akik elérik a Magas Beavatást. Nagyon kevesen vannak, akik képesek megcsókolni a hóhér ostorát. Nagyon nehéz megcsókolni a minket bántó kezet, mindazonáltal ez sürgető azok számára, akik elérik a Magas Beavatást.

Krisztus azt mondta: „Ezer kereső közül, egy talál meg engemet; ezer közül, aki megtalál, egy követ engemet; ezer közül, aki követ, egy lesz az enyém”. Az a legsúlyosabb, hogy akik sokat olvastak az okkultizmusról, és akik sok iskolában jártak már, teli vannak a Szentség egyféle „szuper-gőgjével”. Saját magukat rendkívül szentnek és bölcsnek tartják, habár nem mutatják az alázat jelét. Ezek a szerencsétlen testvérek a Beavatás Oltárától még a profánoknál is távolabb vannak. Aki el szeretné érni a Magas Beavatást, annak azzal kell kezdenie, hogy elfogadja önmagáról, hogy ő züllött. Aki beismeri a romlottságát, az a Megvalósulás útján van. Emlékezzetek rá, hogy az imádság tömjénében ott rejtőzik a bűn. Ez nehéz azok számára, akik nagyon sokat olvastak. Ezek az emberek szentséggel és bölcsességgel érzik magukat telve. Amikor a tisztánlátás felvillanásai megjelennek bennük, akkor elviselhetetlenné válnak, mert a Bölcsesség Mesterének kiáltják ki magukat. Az ilyen emberek nyilvánvalóan biztos jelöltek a Pokolra és a Második Halálra. A Pokol teli van őszinte becsapottakkal és nagyon is jó szándékú emberekkel.

Amikor a Beavatott kiváltotta a Teremtő Tűz egy részének a kipattanását a fejében, akkor a koronáját a Bárány lábához hajítja. Szent János beszél a Huszonnégy Vénről, akik a koronájukat az Úr trónusa elé dobják.

A Jelenések a tizenkilencedik fejezet lovasát a combján egy szalaggal mutatja be. Ezen a szalagon szent betűkkel ez a mondat áll: „királyoknak Királya, és uraknak Ura”. A Királyság valójában nem a homlokon van, hanem a nemi szervben. A bortól megrészegedett Raszputyin a nemi szervével ütötte a tivornyán az asztalokat, azt mondva: „Ez a Világ Királya”.

Boldogok a párok, akik képesek egymást szeretni. A szexuális aktussal nyitjuk meg a Jelenések Hét Templomát, és válunk istenné. A hét csakra erőteljesen zeng az erőteljes egyiptomi mantrával: FE… UIN… DAGH. Ez utóbbi hang torokhang. (a FEUINDAGH kiejtése: FEUINDÁH - szerk.)

A Hét Templom tökéletes gyakorlása, a papi hatalom teljességét a Dzsinász állapotban lévő testtel érik el. A Nagy Mágusok képesek a testüket Dzsinász állapotba helyezni. Akkor gyakorolják a Hét Templom teljes papi hatalmát.

Amikor Jézus a tengeren járt, akkor a teste Dzsinász állapotban volt. Ebben az állapotban mindenható istenek vagyunk.

A köldök tájékán van egy titkos csakra, amelyet a Dzsinász állapotokhoz használ fel a mágus. A fizikai testétől távol bármely mágus, hogyha ennek a csakrának az erejét felhasználja, akkor a Belső Istenét a következőképpen kérheti: „Uram, Istenem, kérlek Téged, hogy hozd el nekem a testemet”. A Belső Isten akkor képes lesz elhozni a mágus fizikai testét Dzsinász állapotban, vagyis az Asztrális világba merülve. Azokban a pillanatokban a Dzsinász Tudomány rejtélyes csakrája forog.

Aki meg akarja tanulni a Dzsinász Tudományt, az tanulmányozza „A sárga könyvet”. Abban megtanítjuk ezt a rejtélyes Tudományt.
A Hét Templom hatalmat ad nekünk a Tűz, a Levegő, a Víz és a Föld felett.

Samael Aun Weor: Tökéletes házasság - VII. Fejezet: A hét templom
 
Test, lélek és szellem. Asztrális utazások >