A labirintusok misztériuma

Írta: VOPUS   
A labirintusok misztériuma- Thészeusz harcol a minótaurosszal

Őskorában és történelmében az emberiség szállásokat épített magának a túlélés és az együttélés érdekében; emlékműveket és szobrokat alkotott, hogy nagy eszményeit ábrázolja; hatalmas templomokat épített és óriási megalitikus központokat, hogy így magasztalja az Istenségeket.

Azonban képtelenség volna nem elámulni, amikor a labirintusok építményeit tanulmányozzuk (amelyek látszólag céltalan műépítészeti alkotások, bonyolult felépítéssel, amelyekből, hogyha egyszer beléptünk, lehetetlen vagy igen nehéz kijáratot találni).

Ilyen látszólag csupán esztétikai célokat szolgáló építmények, amelyek azonban elámítanak szépségükkel és rejtélyeikkel, például: az egyiptomi Moirisz Tónál található labirintus, a krétai Knósszosz labirintusa, Lemnosz-sziget labirintusa, Porsena síremlékének labirintusa, a Nap-sziget labirintusa…

Olyan labirintusok ezek, amelyek mellett nem lehet elmenni, és nagy csodálattal kérdezzük: vajon mi a célja ennek az építménynek? Miért fektettek oly sok erőt valaminek az építésébe, ami látszólag csak dekoratív célokat szolgál? Mire akarnak rámutatni?

A „labirintus” szó etimológiájában a legrégebbi eredet az egyiptomi „lapi ro hunt”, amelynek a jelentése: „templom a tó bejáratánál”- ez egy Kairótól délre, a Moirisz Tónál fekvő, tekintélyes labirintusra utal, amelynek a neve jelenleg Birket Qārūn (karuni tó). Ez a tó a Nílustól nyugatra, illetve Kairó déli részétől nyolcvan kilométerre található.

Azt mondják erről a labirintusról, hogy a piramisok mellett, az egyiptomiak legemlékezetesebb nagy alkotása. III. Amenemhat fáraó (XI. dinasztia) műve. A görög történetíró, Hérodotosz, aki Kr. E. az V. században látta, ezt mondja:

Hogyha egybegyűjtenénk Görögország valamennyi erődítményét és építményét, akkor egy ilyen együtteshez köthető munka és költség kevesebbnek tűnne, mint ami ehhez a labirintushoz köthető.

Ennek a labirintusnak az egyiptomi nevéből származik a görög „labürinthosz” szó, majd későbbről pedig a latin „labyrinthus” is. A második etimológiája a minószi nyelvből ered, amelyben a „labrys” jelentése „kettős levél”, és számos krétai szentélyben megjelenik, és a Bika szarvpárjához köthető.

A labirintus belsejében: a labirintusok misztériuma

Knosszosz palotájában a „labrys” a kétélű fejszéhez köthető, amelyik ennek a palotának számos részén megjelenik, amelynek vázlata és felépítése labirintusszerű. A kétélű fejsze a női és a férfi erő szimbóluma, és az ellentétek egyesülését vagy a szemben állók szintézisét jelképezi.

A harmadik etimológia Sevillai Izidorhoz köthető, a középkor idejéről, amikor megjelentek a katedrálisokban a labirintusok, és ő ezt a „labor” (munka) és „intus” (belső vagy zárt hely) szavakra vezeti vissza. Tehát, hogyha a labirintus egy börtön, akkor a „kiszabadulás munkáját” jelképezi, ha pedig be kellett lépni a belsejébe, akkor egy „kincs védelmét” szolgálta.

Fulcanelli azt mondja a labirintusról:

A labirintus képét a Nagy Mű egyik szimbólumaként mutatják be nekünk, a maga két nagy nehézségével:
  1. Az út, amelyet követni kell, hogy elérjünk a közepéhez, ahol a két természet harcol meg egymással.
  2. A kivezető út, Ariadné fonalával, hogy ne tévedjünk el a Mű kanyarulataiban, hogy ne érezzük magunkat képtelennek a kijutásra.

Egy másik szerző, Mircea Eliade azt mondja a labirintusról:

A labirintust felfoghatjuk úgy is mint egy csomót, amelyet ki kell oldani, mint a mitikus cselekedetet, amelyet Thészeusz vagy Sándor (aki ki tudta bontani a gordiuszi csomót) tettek meg. Az emberi lénynek a végcélja az volna, hogy megszabaduljon ezen kötelékektől, ezt jelentik itt a labirintusok fonala és a csomók vagy bogok között található összefüggések.
Chartres katedrálisának labirintusa

A labirintusnak sokféle ábrázolásmódját találhatjuk meg az ősi kultúrákban, amelyek azon transzcendentális misztériumra tanítanak meg, amely mindig is foglalkoztatta az emberi lényt: hogyan oldjuk meg az élet és a halál misztériumát?

Az újplatonista filozófia a labirintussal ábrázolja az elbukott állapotot, a Szellemnek az elmerülését a Teremtésbe vagy a Bukást és az ennek megfelelő szükségletet, hogy megtaláljuk a „Középpontot”, hogy visszatérjünk hozzá, a Szellemhez.

Ebben az értelemben, a labirintusnak minden kereszteződése az életben tett választásainkat jelképezi, az egyik út a középpont felé visz (a Szellemi), a másik pedig kifelé (a teremtés, a külső, az érzékek). Úgyszintén jelképezi az emberi tudat korlátozott állapotát, amely egy zárt és korlátozott helynek a rabja, és képtelen az életre kívülről tekinteni, anélkül hogy ne azonosulna vele.

Van még egy nagyon érdekes társítás, egy másik szimbólummal, amely a „Középpont”. A visszatérés a középpontba a visszahódított Paradicsom jelképe, a Bukás előtti eredendő tökéletesség elérése és visszaállítása, amikor még az Istenek, emberek és állatok közös nyelvet beszéltek. Azonban a középpontba vezető út teli van akadályokkal és kemény próbákkal.
 
Ariadné: A labirintusok misztériuma

 A keleti világban ezt a szerepet a mandalák vették át, amelyek kombinálják a középpont, a kereszt és a kör szimbólumait. Ez esetben a középpontban a kincs helyett lehet egy lótusz, egy Buddha-ábrázolás, egy láng vagy valami, ami az összpontosításnak van szentelve. A mandala középpontját a Benső Középponttal vagy a Benső Buddhával hozhatjuk kapcsolatba.

A görög kultúrában adják át nekünk ennek a mitológiáját: a Minótaurosz (az ember állati természetének szimbóluma, amelyet el kell pusztítani) és Thészeusz (a szoláris hős, mint a krisztusi vagy szellemi princípium) a krétai labirintusban.

Thészeusz, miután legyőzte a Minótauroszt, Ariadné fonalát felhasználva jut ki a labirintusból, ami az ő újjászületését szimbolizálja, a megmenekülést a halálból és a halhatatlanságot. Ezért pedig, a labirintus köthető a halálhoz, és ebből az okból megtalálható sírokon is.

Svédországban és Angliában vannak labirintusi koreográfiájú táncok, amelyeket a fűbe rajzolt labirintusokban táncolnak, ami az újjászületéshez társítható.

A középkorban, a katedrálisokban újabb labirintusok jelentek meg, amelyek különböztek a klasszikus labirintusoktól, mivel a gótikus változatban egyetlen út vezet a bejárattól a kijáratig. Ez a labirintus az Istenhez vezető kemény utat jelképezi, a születéstől (a kijárat) az Őhozzá (a Középpont) való megérkezésig; ez a megváltás gondolatához társítható.

Thészeusz és a minótaurosz: A labirintusok misztériuma

Tudjuk, hogy egyes zarándokok, amikor nem végezhették el Szentföldi nagy zarándoklataikat, akkor térden csúszva tettek meg egy utat a katedrális labirintusában.

A labirintust számos katedrálisban a templom bejáratához helyezték (a szenteltvíztartóhoz), és az oltárhoz vezető út elé (ahol a szellemi hatások szállnak alá).

Mindezek mélyen jelentőségteljes dolgok. Bármely emberi lény meg kell fejtse saját létének labirintusát, hogyha fel kívánja fedezni a teremtés arkánumait, és fel akar emelkedni a Szellem legmagasabb szintjeire.

A labirintusok misztériuma