Képgaléria - Johfra Bosschart Asztrológiája és Zodiákusa

Írta: VOPUS   

Johfra Bosschart

Johfra Bosschart 1919-ben, Rotterdamban született, Johannes Franciscus Gijsbertus van den Berg néven. A Johfra név a következő nevek összerakásából származik: JOHannes FRAnciscus és Bosschart. Johfra művészete három forrásnak a varázslatos kombinációja; naplójában így írja le munkásságát: „Pszichológiai, vallási, Bibliai, asztrológiai, ókori, mágia, boszorkánymesterség, mitológiai és okkult  tanulmányokon alapuló szürrealizmus”.

Johfra 1998. november 6-án, Franciaországban halt meg, csaknem 79 évesen. A karrierje több mint hatvan évre terjed ki, melynek során a művész sok olajfestményt, rajzot, akvarellt és kollázst készített.

Johfra munkásságát élete éveiben nem fogadták pozitívan, ahogyan a közmondás tartja, olyan volt, mint „egy próféta, akit a saját hazájában nem hallgattak meg”. Miközben sok ember és recenzens szkeptikus volt, visszautasították a munkáit, ő folytatta a rendkívüli festmények készítését. A hivatalos művészeti-intézetek és a múzeumok nem vették őt komolyan, azonban a kiállításai azt mutatták, hogy sokan jutalmazzák a munkáit: ezek a sok látogató, aki vásárolta a képeit. Johfranak volt egy naplója, melyben az élete fontos pillanatairól írt. A halála előtti napokban, 1998-ban, „Symphonie Fantastique” néven jelent meg ez az önéletrajz. Az önéletrajzához való magyarázat a saját naplójában található, ezt állította: „Oly sok ember próbált beskatulyázni és sarokba szorítani. Egy író, aki egy kiváló életrajzot készített rólam, azt írta a könyvében, hogy személyem egy »Gnosztikus tanár volt, aki a képeivel meg akarta szerezni és meg akarta győzni a tanítványait«! Pedig én csak pár dolgot akartam érthetővé tenni. Önmagamnál ki ismer jobban?

Johfra Haarlemben egy ezoterikus mozgalomhoz csatlakozott: a Lectorium Rosicrucianum-hoz. Ő és akkori felesége, Diana, a papvezetők rendjének dolgozott ott. A gnosztikus eszme, amelyet abban a testvériségben tanult, kihatással volt ezoterikus festményeinek szimbolikájára.

A Zodiákus sorozat számos meditáció után keletkezett, ahogyan az „Asztrológia: a zodiákus jegyei” (1981) c. könyvében leírja: „1973-ban, amikor a Verkerke produkciós irodától megbízást kaptam a tizenkét asztrológiai jegy poszterének megfestésére, tudtam, hogy értelmetlen lenne még több példányt hozzátenni a már létező sok száz ábrázoláshoz… Ezért elhatároztam, hogy feltárom a jegyeknek annyi oldalát, amennyit csak lehetséges egy rövid meditáción keresztül és a fő alakon történő merengésen keresztül, amely az összpontosítás lényegévé válik. A sok különféle szimbólum, amely összefüggésben van egy bizonyos jeggyel, együtt egy harmonikus kompozícióba gyűjtve össze, mindegyik festménynek nagyobb mélységet adhat; több lehetőséget nyújthat a nézőnek a maga saját szabad asszociációira."
Misztikus egység - Johfra BosschartAz Asztrológia sorozat elkészítésében három ezoterikus rendszer inspirálta Johfrát:
„Ezen rendszerek értékes kincsek a múltunkból, melyek határtalan alkotó lehetőségeket nyújtanak a művésznek. Mindenekfelett, a középkortól napjainkig három nagy filozófiai iskola volt erőteljes hatással az ezoterikus gondolkodás terén Európában. Együttvéve, ezek alkotják a titkos tudást. Ezek a következők: Újplatonizmus, Hermetizmus és a zsidó Kabbala.”

A Zodiákus sorozat:

 

Johfra legfontosabb műalkotásainak listája alább  található (az egyes címekre kattintva a megfelelő kép jelenik meg):

„Tájkép” (1934) „Erdő gombákkal” (1939)
„Dante pokol- XIII ének”(1941) „Menekülés a valóságból” (1946)
„A jelenések asszonya és a fenevad” (1961) „Hermész Triszmegisztos látomása” (1972)
„Misztikus egység” (1973) „A hold gyermekei” (1969)
„Az Olümposz tornya- A kémiai házasság” (1968) „Hekáté” (1973)
„Zodiákus sorozat” (1975) „Egybehívás” (1978)
   
A MALDOROR SOROZATBÓL-1978: A FORRÁS SOROZATBÓL - 1989:
„Káli” „Navona tér- Rio de la Plata”
„A hermafrodita” „Navona tér- Neptunusz forrása 2”
„A temető cédája” „Navona tér- A Gangesz”
   

A TÜNDÉRMESÉK SOROZATBÓL-1981-1994:

„Unikornis a tengerparton” (1991) „Cerberus és Orpheusz” (1982)
„Titánia és Oberon kibékülése” (1994) „A nagy misztérium tündére” (1988)
„Békés utazás” (1991) „Manó a macskaherék közt” (1992)
„A sárkány” (1982) „Ez én vagyok a virágommal” (1988)

UTOLSÓ BEFEJEZETT MUNKÁJA (1998):

„Hazatérés” (1998)


Képgaléria- Johfra Bosschart